Projektzáró

2022.06.23. 12:53

Átadták a Mosoni-Duna torkolati műtárgyát - Fotók, videó

Nemrég készült el a Mosoni-Duna torkolatában az a vízszint-szabályozó létesítmény, amelynek árvízvédelmi, ökológiai, idegenforgalmi szerepe is van.

kisalfold.hu

Csütörtökön tartották a mintegy 30 milliárdos beruházás projektzáró rendezvényét, mely során a vízügy munkatársai, a társszervezetek, a környék polgármesterei, és a sajtó képviselői egy rendezvényhajóval kelhettek át a Mosoni-Duna torkolati műtárgyon, és zsilipen.

Az eseményen bemutatták a projekt műszaki tartalmát, régiónkra gyakorolt hatását. A műtárgynak nagy szerepe van abban, hogy van víz a folyóban, hajózható, árvízvédelmi segítséget nyújt, nem beszélve ökológiai, idegenforgalmi szerepéről.

Több társadalmi kezdeményezés hívta fel a figyelmet a Mosoni-Dunára, köztük a „Vizet a Dunába!” – a Kisalföld Napilap népi kezdeményezése, ami során több mint 82 ezer aláírás gyűlt össze 2012-ben. Az eseményen Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: az összefogás ereje hozta létre ezt a beruházást. Minden itt élő ember azt a nézetet képviselte, hogy ezért a tájért felelősséggel tartozunk, és meg kell mentenünk.

A beruházás szükségességét az indokolta, hogy az 1950-60-as évektől kezdődően a Dunán jelentős medersüllyedés alakult ki, melynek következtében lesüllyedtek a kis- és közepes vízszintek - a Mosoni-Duna torkolatánál a kisvízszintek közel 2 métert. Ennek eredményeként a dunai kisvizek leszívták a Mosoni-Duna alsó torkolati szakaszán a vizeket.

A kedvezőtlen hatás még Győrnél, sőt a Rába alsó szakaszán is érzékelhető volt. Mindezek mellett komoly gondot okozott az árvízszintek emelkedése; legutóbb 2013-ban vonult le rekord méretű árhullám a Dunán.

A beruházó 2017 decemberében vette át a munkaterületet és kezdte meg az árvízkapu funkciót is biztosító vízszintszabályozó műből, hajózsilipből, és a Mosoni-Duna hosszirányú ökológiai átjárhatóságát biztosító halátjáróból álló létesítmény négy és fél éven át tartó építés előkészítését, kivitelezését.

A projekt részeként az üzemelési, fenntartási munkák elvégzéséhez egy üzemi hidat is kialakítottak a műtárgy fölött, valamint egy kétszintes kezelőépület is létesült a hajózsilip mellett. 

Az eseményen Görbedi László, a Mészáros és Mészáros Zrt., Mosoni Duna 2017 Konzorcium vezérigazgatója mutatta be a kivitelezés fő paramétereit. Beszédében elmondta: beépült ötvenezer köbméter beton, háromezer tonna acél, a fémszerkezet negyvenkétezer kilogramm fémből készült. A mérnöki feladatokon túl fekete kagylókat is telepítettünk a vízbe, a szivárványos ökle szaporodásának fenntartása érdekében, és a munka során előfordult az is, hogy a magas vízállás miatt néha hajóról dolgoztak a mérnökök és szakemberek.

A projektzárón Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója hangsúlyozta: ez a folyami duzzasztómű adja meg a lehetőséget arra, amit elvesztettünk évtizedek során, a Duna visszatámasztó képességét. Most visszakaptunk egy eszközt, kialakult egy vízügyi potenciál, és a műnek köszönhetjük, hogy a víz aszály esetén lehet magas, árvíz esetén pedig alacsony.

A projekt a jövőben kedvező hatást gyakorol a hajózhatóságra, a győri városkép javítására és a vízszint rehabilitáció hatásterületén az árvízvédelmi biztonság növelésére. A beruházás eredményeként a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő medencés kikötővé vált.

Kara Ákos országgyűlési képviselő:
"Köszönet a mérnököknek, tervezőknek, szakembereknek, és a véneki lakosoknak is, akik türelmesek voltak, és minden segítséget megadtak számunkra. A műtárgy magasabb vizet tud biztosítani egészen Győrzámolyig, szerepe van az árvíz védelemben és a vizes élőhely rehabilitációjában. A győri városrész idegenforgalmi szempontból javulhat, és a hivatásos és a szabadidős sportnak is jó hátteret biztosít a jövőben.

Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő:
"Ez a beruházás segíti a Mosoni és az öreg Duna vízszintjének rehabilitációját, hajózhatóvá teszi a térséget, fellendíti turizmust, idegenforgalmat. Biztonságossá teszi az életünket, 55 centiméterrel megy lejjebb a legmagasabb árvízszint Győrben. A beruházás kulcsa volt az összefogás, mindenki támogatta, köztük a Kisalföld Napilap kezdeményezése is. A civil összefogás erőt adott politikának, és sikerült elősegíteni, hogy megépüljön ez a beruházás."

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő:
"Három évtizede várunk erre a történelmi pillanatra. Erős összefogásra volt szükség, mindenki egyetértett abban, hogy a vízpótlást meg kell oldani. A műtárgynak hála érezhető lesz a vízi turizmus fellendülése, az ökológiai egyensúly biztosítása, a városkép javítása, és a legfontosabb, az árvízvédelmi funkciója. Az elmúlt harminc év egyik legnagyobb, és legfontosabb beruházása ez, a torkolati műtárgy."

A műtárgy a Mosoni-Duna új medrében, átvágásban létesült, ahol az átvágás bal partja a Torda-szigeten vezet, a jobb part pedig határos a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú kikötővel. A létesítmény tekintetében a Mosoni-Dunából a Duna felé történő folyásirány szempontjából lett elnevezve a műtárgy felvizi és alvizi oldala: a hajózsilip Mosoni-Duna felőli oldalát tekintjük felvizi, a Duna felöli oldalát pedig alvizi oldalnak. A hajózsilip üzemrendje: November 1-től – Január 31-ig: 08:00; 12:00; 15:00 Február 1-től – Április 30-ig: 08:00; 12:00; 16:00 Május 1-től – Augusztus 31-ig: 07:00; 11:00; 15:00; 19:00 Szeptember 1-től – Október 31-ig: 08:00; 12:00; 16:00 Alacsony vízállás esetén a hajózsilip működésének nincs korlátozása, azonban magas vízállás esetén (alvízi vízmérce 500 cm) nem üzemel.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!