A hála virágai

2022.05.24. 11:35

Virággal lepték meg a menekültek képviselői Kun Szilviát, a Vöröskereszt megyei igazgatóját - fotók

Ahogy fogalmazott egyikük: „A mi fájdalmunkat, a gondunkat együtt viseltük el.”

kisalfold.hu

Fotó: Huszár Gábor

Egy csokor rózsával lepték meg tegnap a menekültek képviselői Kun Szilviát, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron megyei igazgatóját. A Zrínyi utcai kórházban kialakított menekült-befogadóhelyről tizenkilenc felnőtt és gyermek sétált át a szervezet Nagy Imre utcai bázisára, hogy megköszönjék Szilvia szeretetteljes figyelmét, odaadó gondoskodását. Kifejezték hálájukat, hogy támaszt és segítséget kaptak a bizonytalanságban. Ahogy fogalmazott egyikük: „A mi fájdalmunkat, a gondunkat együtt viseltük el.”

A befogadóhelyen jelenleg több mint 140 ember él. A gyerekek tanulnak, a sajátos nevelési igényűek fejlesztést kapnak, a kicsikkel a Vöröskereszt Biztos Kezdet Gyerekházakban dolgozó munkatársai foglalkoznak. Megoldott az orvosi ellátás, most épp a nagykövetséggel együttműködve folyik a Győrben született kisbabák anyakönyvezése. A családoknak lassan csomagolniuk kell. Május végével mindannyian elhagyják a Zrínyi utcai épületeket, amelyeket az egyetem átmenetileg bocsátott a város rendelkezésére.

A napokban születik döntés az elhelyezésükről. A családok ismét aggódnak, nem tudják, mi vár rájuk. Sokan szerettek volna már hazatérni, de az újra és újra fellángoló harcokról érkező hírek visszatartják őket. Többé nem akarnak menekülni, az asszonyok aggódnak a férjeikért, a gyerekeikért. Akik katonakötelesek, otthon most dolgozni sem tudnak, mert amint munkára jelentkeznek, besorozzák őket.

– A mi fiaink nem akarnak harcolni, nem akarnak fegyvert fogni, nem akarnak ölni. Nem arra neveljük őket, hogy gyilkolják az embertársukat. Szeretnénk ebből kimaradni. A félelem tart itt minket – suttogják az édesanyák. Szilvia nyugtatni próbálja őket, és búcsúzóul megígéri, hogy bárhová kerülnek, a Vöröskereszt nem hagyja őket magukra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!