Arrabona légvédelmi rakétaezred

2022.05.12. 14:07

Harminchatan tettek katonai esküt Győrben - fotók, videó

Az év első győri alapkiképzése ért véget az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred bázisán. Csütörtökön a kiképzés megkoronázásaként harminchat honvéd tett ünnepélyes esküt az alakulóterén.

Hécz Attila

Fotó: Huszar Gabor

A frissen kiképzett honvédeket eskütételük után Matyi Tibor alezredes, a rakétaezred parancsnok helyettese köszöntötte. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire komoly hivatás, elkötelezettség a katonai pálya. A fiatal honvédek mindannyian a haza és a nemzet szolgálatára esküdtek fel, miután a kiképzésen jól teljesítettek. A frissen avatott honvédeknek becsületes helytállást kívánt szolgálatukban és hűséget hazájukhoz, esküjükhöz.

A kiképzésről kérdezve Székács József százados, az alapkiképző század parancsnoka elmondta, hogy az idei év egy kicsit más, mint az előzőek.

- Idén a kiképzési gyakorlat szokásos 5+1 hetes időtartamát plusz egy héttel megtoldottuk -mondta a százados. - A mostani munkánk tartalmazta a déli határvidéki szolgálatra, határfeladatokra való felkészítést, valamint túlélési ismereteket.

Balsa Gergő honvéd Maklárról érkezett a győri kiképzésre, és személyi edzőként, sport rehabilitációs trénerként dolgozott előtte.

- Igazi kihívásnak, megmérettetésnek tekintettem ezt a hét hetet – jegyezte meg a honvéd. - Az alapkiképzésben a harcászat, az éles fegyver használata, a kézigránát dobás volt a legnagyobb élmény. Természetesen élveztem a mentális és fizikai felkészítés faladatait is. Nálunk a családban eddig nem volt hivatásos katona, így én vagyok az első. Szolgálati helyem Szolnokon lesz, egy harctámogató alegységnél.

Kaszás Klaudia Kata közkatona Budapestről érkezett a győri kiképző bázisra, és előtte motoros futárként kereste kenyerét.

- Tizenhárom évig kajak-kenus élsportoló voltam, így a kiképzés fizikai része nem volt különösebben megterhelő számomra – mondta a frissen esküt tett honvéd.

- A munka általában kemény volt, de úgy gondolom csapatként jól teljesítettünk. Családomban a katonai szolgálat nem újdonság, édesapám és keresztapám is hivatásos katonák voltak. Az ő nyomdokaikban a tatai lövészdandár kötelékében fogok szolgálatot teljesíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!