Bűnügy

2022.03.30. 07:56

Vesztegetéssel kaptak egy megyei háziorvostól hamis antigén igazolásokat, majd megzsarolták őt, miután elkapták a Covidot

A hamis igazolások átvétele után az elkövetők azért zsarolták a háziorvost, mert felháborodtak azon, hogy közülük többen koronavírus fertőzést kaptak.

Forrás: Ügyészség

A vádirati tényállás szerint tavaly májusban egy férfi tizenegy személy negatív koronavírus antigén teszteredmény kiállítást kérte a háziorvostól - tesztelés nélkül. Az orvos a teszteredményeket kiállította, azokért fejenként 5.000 forintot kért a 7.500 forintos díj helyett a csoportos megrendelésre hivatkozással. Az árat a megrendelő azonban nem fizette ki, arra hivatkozott, hogy akkor fogja kifizetni, ha azt ő is megkapja az érintett személyek ausztriai munkáltatójától.

 

Három nappal később a férfi az élettársának szülei társaságában azért kereste fel a háziorvost, hogy hangot adjon azon emberek felháborodásának, akik három nappal korábban tőle negatív tesztet kaptak, ugyanis közülük többen megfertőződtek koronavírussal. Vállalták továbbá ezen személyek lecsillapítását személyenként 500 ezer forintért. Ellenkező esetben feljelentést helyeztek kilátásba.

 

Néminemű alkudozást követően az orvos 500 ezer forintot és még 10 ezer forint benzinköltséget adott át a követelőknek, a többi pénz összeszedését pedig másnapra ígérte. A további összegek átadása helyett azonban – felesége javaslatára – értesítette a rendőrséget.

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség minősített zsarolás és minősített vesztegetés, illetőleg minősített vesztegetés elmulasztása miatt nyújtott be vádiratot a terheltekkel szemben. A háziorvos szabadlábon védekezik, a többi elkövető letartóztatás hatálya alatt áll.

 

A vesztegetés elfogadása miatt a háziorvost 2-8 év szabadságvesztésre is ítélhetik, azonban az ügyészség beismerés esetén mértékes indítványt tett, így három évre  felfüggesztett börtönbüntetést kaphat. A tesztkérő férfi a vesztegetés és a minősített zsarolás miatt halmazati büntetésül 12 évre kerülhet börtönbe, beismerése esetén az ügyészi indítvány ezt hat évre felezte meg. A férfi anyósa és apósa ellen zsarolás miatt 2-8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, az ügyészség a nőnek négy évet, a férfinak hat évet ajánlott fel beismerés esetén, mert az apósról kiderül, hogy büntetett előéletű.

 

Az ügyben várhatóan a Győri Törvényszék fog érdemi döntést hozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!