Érdeklődő Mátyás

2022.03.07. 20:00

Imád tanulmányi versenyekre járni a kilencedikes soproni fiú

Kovács Mátyás, a Líceum 9. B osztályos diákja kifejezetten szereti a tanulmányi versenyeket. Minden érdekli, azt mondja, már a felkészülés is csupa jó izgalom. De nehogy azt gondolja bárki, Mátyás egy csodabogár. A licista szabadidejében ugyanúgy kedveli a számítógépes játékokat, mint majd' minden kortársa. De ő kíváncsi és figyel...

Munkatársunktól

A fertőszentmiklósi általános iskolából került a Líceumba tavaly ősszel Kovács Mátyás. A csillogó szemű kamasz legfőbb ismérve, hogy rendkívül érdeklődő és figyelmes. Meg persze fog az agya. Legutóbb Az Irinyi János Országos  Középiskolai Kémiaverseny megyei fordulóján képviselte iskoláját, de benevezett matematikaversenyekre és nagyon érdekli a számítástechnika is.

 

- Mindig is szerettem versenyezni, anyukám is biztatott már kicsi koromban, hogy jelentkezzek, ha van kedvem. Én meg úgy állok hozzá, hogy a felkészülés során is tanulok és tapasztalatokat szerzek, ráadásul azt is látom, mások mennyit tudnak arról a témáról és én hol tartok hozzájuk képest - magyarázza motivációit a mosolygós kamasz.

 

- Már szeptemberben kiderült, hogy jó alapokkal érkezett, rendkívül érdeklődő fiú, aki itt jó közösségre lelt, osztálytársaival kölcsönösen támogatják egymást - mondja Mátyásról Győre Henriette tanárnő, aki a kémiaversenyre készítette fel.

 

Kilencedikes diákja még januárban nyerte meg az iskolai fordulót,  s a tanárnő a győri Révai-gimnáziumban tartott megyei döntőre is elkísérte, ahol a licista az erős középmezőnyben  végzett. Mátyás nagyon hálás kémiatanárának, mert sokat tett az ő jó szerepléséért, még videós magyarázatokat is készített, segítve a felkészülést.

 

- Mátyás rengeteg energiát belefektetett a felkészülésbe, öröm volt vele dolgozni. Számoltunk, kísérleteztünk, rendszeresen bejött korábban reggelente a találkozóinkra és szemmel láthatóan élvezte is a tanulást - dicsérte tanítványát Győre Henriette.

 

- A megmérettetés inspirál - mondja egyszerűen Mátyás, akit - saját bevallása szerint - minden érdekel.

 

- Azért is szeretek a Líceumban, mert itt aztán vannak lehetőségek! Például Szabó-Bakos tanár úr programozó szakköre. Nagyon érdekes feladatokat kapunk minden héten, sokat tanulok abból is, és  ez is olyan terület, aminek ismereteit később biztosan hasznosítani tudom - állítja lelkesen. Mátyás jó közösségre  is lelt Völker Anita  tanárnő osztályában, sok hozzá hasonló diák jár a 9.B-be, így megértik és támogatják egymást.

 

Arra a kérdésre, hogy délutánonként mennyit tanul, és jut-e ideje játékra is, Kovács Mátyás némi hallgatás után bevallja:

 

- Én inkább az órákon figyelek, igyekszem megérteni az elhangzottakat, s mivel általában érdekel is amit mondanak, nem nehéz megjegyeznem. Így aztán délután már elég csak átismételni. A szabaidőmben inkább játszom; vagy a nálam egy évvel fiatalabb öccsémmel, vagy a számítógépen. Anyukám szerint utóbbin többet mint kellene, de én azt mondom, abból is lehet tanulni - meséli nevetve a tehetséges kamasz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!