Drága vashordó

2022.02.14. 19:58

Olvasónknak 70 ezer forintjába került, hogy más szemetét rendbe tegye és még bírságot is kapott

Nagy György olvasónk azt panaszolta el lapunknak, hogy neki kellett elszállíttatnia a földjére illegálisan lerakott veszélyes hulladékot.

Gyurina Zsolt

Nagy György és a vashordó a koroncói kertben. Fotó: Huszár Gábor

Korábban írtunk róla, hogy Nagy György ménfőcsanaki olvasónknak Koroncón van egy telke az erdőszélen, amelyet nem látogat rendszeresen. Valaki ezt használta ki, amikor lerakott távollétében oda egy vashordót, tele poliészter-származékokkal. Az esetet jelentette a környezetvédelmi hatóságnál és a katasztrófavédelemnél. A környezetvédelmi hatóságtól azt az értesítést kapta, hogy tizenöt napon belül köteles gondoskodni az elszállításáról. Amikor a határidőből kicsúszott, 50 ezer forintos bírságot kapott, amelyet cikkünk megjelenése után töröltek.

 

– Végül a hulladékégetőben 70 ezer forintért semmisítették meg, ráadásként kaptam a környezetvédelmi felügyelőségtől egy húszezer forintos bírságot úgy, hogy nem az enyém a veszélyes hulladék – osztotta meg velünk a történet végét Nagy György. És még örülhet, mert a jogszabály szerint akár 500 ezer forintos bírságot is kiszabhattak volna. – Koroncó külterületén érdemes körülnézni, hogy milyen szemetes az erdő. Tavaly például a környéken egy utánfutónyi autóalkatrészt tett le valaki, kinyomoztam, lebuktattam, a polgárőrök segítségével elvitettük vele. A szántóföldre, nyílt területre rakott le másvalaki egy autónyi szemetet – mondta Nagy György.

 

A megyei kormányhivatal tájékoztatása szerint a tavaly márciusban alakult hulladékgazdálkodási hatóságok egyik kiemelt feladata az elhagyott, jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolása. Az erre vonatkozó eljárásrendet a törvény részletesen szabályozza. Ennek megfelelően a helyszíni szemléket követően a kormányhivatal kéri az ingatlan tulajdonosát, hogy nevezze meg a hulladék elhelyezőjét. Ha annak korábbi birtokosa ismeretlen, a felszámolás az ingatlantulajdonos kötelezettsége. Ő csak akkor mentesül a felelősség alól, ha minden tőle elvárhatót megtett, hogy a hulladék elhelyezését megakadályozza és a hatóság eljárása során bizonyítja, ki a hulladék korábbi birtokosa. Máskülönben az elhagyott hulladék elszállításának költsége a terület tulajdonosát, illetve haszonbérlőjét, vagyonkezelőjét terheli. A hivatal azt kéri a területtulajdonosoktól, hogy próbálják megakadályozni a jogellenes hulladéklerakást az ingatlanjukon.

 

Nagy György nem lát megoldást: a földjét be nem kerítheti, mert túl drága lenne. Egyetlen sorompó semmilyen tilosban járót nem akadályoz meg a szabálytalanság elkövetésében, azt könnyedén felnyitják. A polgárőrség sem cirkálhat külterületen éjjel-nappal. Olvasónk a jogszabály megváltoztatását szeretné. Ám ha megváltozna is, az biztos, hogy az illegális szemét elszállításának költségét valakinek állnia kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!