Próbára tette magát

2022.01.11. 14:51

Túl a komfortzónán - A győri tanár sikerrel teljesítette az Országos Kéktúrát - galéria

Van olyan exkluzív kör, amelybe Győrből alig 40 fő, és országosan is csak 7700-an tartoznak, mégsem süppedős vörös kárpiton és vakuk fényében vezet hozzá az út. Nyúl Balázs is bekerült az Országos Kéktúra teljesítői közé.

Bella Violetta

A kép a Bükk-fennsík egyik legpazarabb kilátását nyújtó pontján, a Tar-kőnél készült 949 méter magasan.

  • Nyúl Balázs a Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikumban tanít gazdasági ismereteket, de sokan ismerik basszusgitárosként is.
  • Karácsonyi ajándékként érkezett meg a Magyar Természetjáró Szövetség oklevele arról, hogy lejárta azt a túrát, amit a National Geographic a világ 25 leginkább ajánlott utazási célpontjai közé sorolt 2020-ban a Kalahári-sivatag és a Grand Canyon mellett.

Kezdetben a 13 kilométer volt a kihívás

 

Mindig vonzotta a túrázás, de kezdetben inkább autóval járt kirándulni. – Nem vagyok egy sportos alkat. Geocachingre is kocsival mentem, egyszer fenn is akadt az autóm – vallotta be. Aztán 2018-ban gondolt egyet, és vett magának és barátjának egy túrafüzetet. Kezdetben a Hollóháza–Bódva szakaszból csak Füzérig jutottak, az is elégnek bizonyult. 2018 óta 200–250 kilométert tett meg, ahogy ő fogalmaz, nehézkesen. Aztán a járvány miatt bezárták az iskolákat és a hétvégi zenélések is elmaradoztak. 2021. november végéig járta le a maradék 900 kilométert. Dagasztott térdig érő sarat, de olyankor is úton volt, amikor vízszintesen fújta a havat a szél. A kezdeti 13 helyett most már a 28–32 kilométeres távot tartja kihívásnak. A határai legyőzésén és a természeten túl az elmélyülés vonzotta.

 

Természet, társak

 

– Át tudtam rágni, ha volt problémám. Tizenöt kilométer után vagy volt megoldásom, vagy el tudtam engedni a dolgot. Ha csak otthon ülök, nem hiszem, hogy ez bekövetkezik, a fizikai lefáradás mindig jó feldolgozása a stressznek. Eleinte mindig a közeli hozzátartozókból lett Balázsnak túratársa, később elkezdte a közösségi hálón keresni azokat, akikkel nekivághat a szakaszoknak. – A társak a logisztika miatt fontosak. A végpontban hagytuk az egyik kocsit, és az indulásnál a másikat. Balázs sok ismeretséget is szerzett az úton. A rituálé része volt a séta utáni közös evés, de ezt a járvány ellehetetlenítette, nem volt étterem, sok esetben szállás sem. Pedig a keleti szakaszokat megközelíteni sem könnyű Győrből.

 

– Volt, hogy annyira magával ragadott a túrázás, hogy hajnali négykor keltem, hétre az indulásnál voltam, hazaértem éjfélre és keltem újra négykor. Megszállottan akár három napig is. Teljesen rákaptam. Vonzott, hogy megismerjem az országot, és valóban olyan helyekre jutottam el az Országos Kéktúra által, amiket másként nem ismerek meg.

 

Újakat és ismétlőket egyaránt vár az út

 

Azoknak, akik szívesen belevágnának a túrába, egy fontos tanácsa van: nem szabad abbahagyni! – Ez egy olyan mozgásforma, ami mindenki számára elérhető, de ha hiányzik a motiváció, el tud sikkadni. Ha csak a közeli szakaszoknak vág neki valaki, nem az egésznek, abban is talál sok csodát, ami továbbmozdíthatja. Nem kell túlvállalni sem, ha valaki csak öt kilométert megy, az is rendben van. Balázs az első 100–150 kilométert egy egyszerű sportcipőben tette meg, bár azt mondja, nem árt egy rendes túrabakancs, mint ahogy nagy segítségnek találta a túrabotot, is különösen a kaptatókon. A 7652-es sorszámot kapta, ami azt jelenti, hogy az országban legfeljebb 7651-en csinálták végig az Országos Kéktúrát előtte. Azért legfeljebb, mivel tizenkétszeres ismétlő is akad közöttük.

 

Nyúl Balázs azt mondja: ez valaha számára álomnak tűnt. A teljesítés ugyanakkor kétarcú dolog, az öröm mellett egy kicsit szomorú, mivel vége. De elkezdte újra. – Sokszor hullafáradtan, vagy sötétben már nem néztünk meg barlangot, kilátót, vagy más szép helyet. Ha csak a kihagyott élményekből kéne összeszednem, hogy hova szeretnék még visszamenni, akkor is öt évre megtelne a naptár. Ezért ezt már nem a teljesítésért fogom csinálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!