Keresett a Széchenyi-egyetem

2022.01.19. 08:05

Több mint háromezren érkeztek a Széchenyi-egyetemre a Nyitott Kapuk alkalmával - fotók

A járványintézkedések sem tudták kedvét szegni az érdeklődő diákoknak.

Bella Violetta

 

Az előzetes regisztráció szerint több mint háromezren érkeztek a Széchenyi-egyetemre a Nyitott Kapuk alkalmával, érdeklődni a szakok és képzések iránt. A keleti országrészből és a határon túlról egyaránt jöttek a tájékozódni vágyó középiskolások. Az egyetemi jelentkezéshez szükséges információkkal hallgatók és oktatók látták el a fiatalokat, akiket az alapképzési és mesterszakok rendszerének követelményei mellett a lehetséges karrierutak, valamint az intézmény által kínált színvonalas szolgáltatások is érdekeltek. Már egy hónap sincs a jelentkezési határidő végéig.

 

Az épületen kívül is kígyóztak az érdeklődő diáksorok a Széchenyi-egyetem Nyitott Kapuk rendezvényén kedd délelőtt. Az egyetem aulájában oktatók, hallgatók mutatták be az egyetem színes szolgáltatási palettáját, nappali, levelezős vagy távoktatási képzéseit, előadásokkal, műhely- és laborlátogatásokkal szeretnék könnyíteni a felvételizők tájékozódását. Több mint 3000-en előregisztráltak és többen a helyszínen is az ország egész területéről, hogy informálódjanak az induló képzésekről. A kurzusok leírása és gyakorlatiassága, az ösztöndíjak, a kollégiumi elhelyezés és természetesen a pontszámok is meghatározzák, hogy ki hova adja be végül a jelentkezését. Ritka, hogy egy diák teljesen elképzelések nélkül érkezne, egyre többen tudatosak abban, hogy milyen irányban szeretnének továbbtanulni. A rendezvényen oltási igazolvánnyal lehetett részt venni. 

 

A huszonegy éves Kovács Dániel Zsolt a Budapesti Mechatronikai Technikum diákja, aki a BKV-nál vesz részt duális képzésen, dolgozott már több multinál, de az állami cégek vonzzák. Azért érkezett, mert mérlegel, hogy elvégezze-e a mechatronikai mérnök szakot, vagy esetleg külföldre menjen dolgozni. A budapesti Rábaközi Dóra a tervező grafikai szak iránt érdeklődik. Korábban animációs iskolákat nézett, de csak költségtérítéses képzések indulnak, amit nem tud megfizetni. Elsősorban Győrbe szeretne jönni, mert a képzés leírása nagyon meggyőző volt számára. Azért jött a Nyitott Kapukra, hogy reálisabb képet kapjon arról, mennyi esélye van bekerülni. 

 

Alekszi Bence, a járműmérnöki szak hallgatója azt mondja, szemmel láthatólag a járműmérnöki kar asztalához érkezik a legtöbb érdeklődő. Magyar-, duális és angolképzésre egyaránt kíváncsiak a fiatalok. Azt mondja, a döntő szempont sokak szemében az, hogy közvetlen kapcsolatban vannak a hallgatók az autókkal, nemcsak tanulnak róluk, de sok gyakorlatot is szereznek. Motiváló számukra az ösztöndíj, de a sportlehetőségek is sokszor szóba kerülnek. Rengetegen érdeklődnek, de igyekeztek úgy szerveződni a szak hallgatói, hogy mindenki számára tudjanak értékes információkkal szolgálni, többen egyenpulcsikban várják a felvételizők és kísérőik kérdéseit. 

 

Kőszegről érkezett Iker Flórián, Milos Mátyás és Pásztor Ádám, akik az építészmérnöki stand előtt érdeklődtek a szak követelményeiről és az egyetemi lehetőségekről. Mindhármuknak jól megy a matek, informatika, fizika, és fontosnak tartják az építészszakmát. Mátyás azt mondja, kiskorában építkeztek, onnan fakad az érdeklődése, és jó hírét hallotta az egyetemnek, ezért is jött el. Flórián a járműmérnöki duális képzést is fontolgatja, arról is begyűjti az információkat. Ádámnak bár még van egy éve a jelentkezésig, azt mondja, hogy minden információ érdekli, mert szeretne minél több szempontot figyelembe venni a jelentkezéskor. Barátai döntését viszont sürgeti a határidő, hiszen már egy hónap sincs határozni a továbbtanulásról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!