Ötvenegy példakép 2021-ből

2022.01.08. 10:01

Olvasóink előtt a hét emberei – válasszák meg az év emberét!

2021-ben 51 héten át mutattunk be olyan embereket, akik szerintünk sokat tettek azért, hogy a megye, egy település vagy egy kisebb közösség gazdagodjon, ismertebb, elismertebb legyen.

kisalfold.hu

Itt szavazhat az Év emberére >>

 

Egész évben minden héten bemutatkoztak a hét emberei, melyet a szerkesztőség az adott héten kiemelkedőt nyújtó, a közösségért tett szolgálatért ítélt oda mind a gazdasági-, kulturális- és sportélet területén. 2021-ben szerkesztőségünk ötvenegy alkalommal mutatott be térségünkben élő, munkálkodó, alkotó embereket, akik teljesítményükkel, életművükkel gyarapították megyénket, ők voltak a hét emberei, akik közül olvasóink ítélik oda az év embere közönségdíj címet egy közönségszavazás keretein belül. 

 

Az év embere jelöltek névsora - Bővebben itt olvashat a jelöltekről >>

  • Dr. Andréka György igazgatóval beszélgettünk. Nyáron érkezett az első elefánt a győri állatkertbe, amelyet 3 milliárd Ft-ból fejlesztenek.
  • Badits Ákos mosonmagyaróvári születésű filmrendező tavaly mutatta be Űrpiknik című első nagyfilmjét.
  • Balla Virág a Graboplast VSE történetének legeredményesebb versenyzője lett az egy bajnokságon összegyűjtött aranyakat tekintve.
  • Dr. Balogh Péter traumatológus nem tősgyökeres győri. Hosszú volt az Eger–Budapest–Tapolca–Győr útvonal.
  • Balogh Zoltán a Szigetköz Szatyor mozgatórugója, ötletgazdája, mely több, kicsit más, mint a megszokott piacok és vásárok.
  • Bana József, a győri levéltár igazgatója tavaly elköszönt pozíciójától. Sokaknak mutatta meg, hogy a várostörténet nem csak régi, poros könyvekből áll.
  • Baranyai Ádám agártenyésztéssel, -versenyeztetéssel foglalkozik. Számos szép sikert ért el kedvenceivel.
  • Bukor Ádám uszonyos úszó huszonkét évesen már hat világbajnoki címet tudhat a magáénak.
  • Csay Renáta 20-szoros maratoni kajakos világbajnok névadója és vezetője is a Kajak-Kenu Északnyugat-magyarországi Regionális Akadémiának.
  • Csertői Aurél korábbi kiváló futballista, ma már rutinos edző irányításával jutott fel a másodosztályból az élvonalba a Gyirmót labdarúgócsapata.
  • Csiszár István, a Győri Nemzeti Színház művésze megnyerte a TV2 Sztárban Sztár leszek! második évadát.
  • Erdélyi Gábor, a kisalföldi kendósport ismert alakja két évtized után indult újra a magyar felnőtt ob-n, s „örömvívással” rögtön az elődöntőbe jutott.
  • Farkas Renáta, a győri Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltárának osztályvezetője elnyerte el az „Év Fiatal Könyvtárosa” különdíjat.
  • Fehér Margit zománcművésznő keze alatt törékeny művészet születik. 14 darabból álló installációja a gönyűi római katolikus templomot díszíti.
  • Fekete László ezredesnek, a Honvédelmi Minisztérium munkatársának a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el munkáját.
  • Gömböcz Adrienn nemrég vette át az országosan ismert autómentős édesapjától a céget. A fiatal anyuka Magyarország egyedüli női kamionmentőse.
  • Hefter László üvegművészt 2019-ben választotta levelező tagjának a Magyar Művészeti Akadémia, székfoglaló elő- adását szeptemberben tartotta.
  • Hegedűs Bori az V. Nemzeti VERSeny győztese lett. A mosonmagyaróvári lány több száz versenyző közül nyerte el a fődíjat.
  • Horváth Ernő és Ferenc. A testvérpár falusi pályából stadiont, kis csapatból élvonalbeli együttest épített Gyirmóton.
  • Hosszú Gyula aktív közösségi életet él Rábacsanakon, ahol parancsnoka az önkéntes tűzoltóknak, tagja a helyi képviselő-testületnek.
  • A Kapuvári ÍzvadÁszok, azaz Magyar László és felesége, Magyarné Pócza Katalin szeretetfőzéseikről és éven át tartó jótékonykodásaikról ismertek.
  • Katona Tibor győri karnagy szeptemberben, Ferenc pápa budapesti látogatásán állhatott emelvényre és vezényelhetett.
  • Kiss Ágota győri gyöngyékszer-készítő, népi iparművész pályázott és megnyerte a Battle Of The Beadsmith magyar kategóriáját.
  • Kocsis Rozinak, a 30 éves győri Vaskakas Bábszínház igazgatójának munkáját tavaly Pro Urbe díjjal ismerték el.
  • Kopasz Bálint, a győri Graboplast VSE kajakosa valóra váltotta élete nagy álmát: a tokiói olimpián aranyérmet szerzett K I 1000 méteren.
  • Kránitz Roland a természetfotózásban találta meg a szenvedélyét. Több fotójával is nemzetközi sikereket ért el.
  • Lajtos Zoltán a Zöld aktív csoport megálmodója és elindítója, melynek tagjai önkéntes alapon mentesítik a Rábaköz menti utakat a hulladéktól.
  • Lebó Ferenc szobrászművész az öröm és az élet hirdetője. Alkotásai szerte a megyében megcsodálhatók.
  • Légrádi Balázs nemcsak önkéntesként, gyepmesterként is azon fáradozik, hogy minden eb szerető és gondoskodó gazdát találjon.
  • Lukács András, a Győri Balett művészeti vezetője ötven év után az első magyar koreográfus, akinek bemutatták egy darabját a milánói Scalában.
  • Mester Ferenc az év dalszövegírója lett. Az írásaiban a hétköznapi megpróbáltatásokra reflektál.
  • Mészáros Krisztofer, a Győri AC tornásza tavaly az országos bajnokságon tarolt: egyéni csúccsal, 83,05 ponttal védte meg címét összetettben.
  • Pohl Mihály negyven éve a szombathelyi Lord rockegyüttes énekes-frontembere. Sosem költözött el Sopronból, inkább ingázott.
  • Dr. Zentai László nevéhez fűződik a Nők 40 program. A nyugalmazott kormányzati főtisztviselő jelenleg kilencedik könyvén dolgozik.
  • Vidos Tibor, a Győri Balett novemberben elköszönt műszaki vezetője a győri zenei és színházi világ technikai igényeit segíti a mai napig.
  • Veér György a kónyi Erkel Ferenc Énekkar alapítója és vezetője. A kórus idén ünnepelte fennállásának 61. évfordulóját.
  • Dr. Váczi József gyógyszerészt életművéért az Országos Gyógyszerészeti Kamara Tantus Operis Pharmacie elismerésben részesítette.
  • Váray László, a Győri Ütőegyüttes alapítója, zenepedagógus munkásságáért vehette át az MMA Zeneművészeti Tagozatának díját.
  • Vajda Péter, a sokorópátkai központú Pedró Pékség tulajdonosa emlékhelyet avatott Sokorópátkán és Trianonra veknivel is emlékeztet.
  • Úry Bálint profi síelőnek a sebesség a szerelme a pályán. Fiatal kora ellenére sorra viszi haza a díjakat a megmérettetéseiről.
  • Tóth Sándor győri masszőr, erőnléti edző elsőként vett részt hazánk teherhordó-bajnokságán, a Sherpa Rallyn, ahol hatodikként ért célba.
  • Tomka Péter a megyei régészek legendás alakja, 80. születésnapja alkalmával kollégái könyvvel köszöntötték. Kb. 500 feltárást végzett a megyében.
  • Dr. Tamás László János főorvos, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház nyugalmazott igazgatója elhivatottan irányította az intézményt.
  • Dr. Tamás Gábor nyugalmazott lelkész a világ számos országában hirdette az igét, három járás szenvedélybetegeinek nyújt támogatást.
  • Szvitacs Alexának 2018-ban amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait. Felépülése után megfogadta, ott lesz a paralimpián. Tokióban bronzérmes lett.
  • Szabó Szebasztiánnak, a Győri Úszó SE versenyzőjének mérlege három aranyérem és egy világcsúcs-beállítás volt a kazanyi rövidpályás EB-n.
  • Dr. Resch Mária pszichiáter, sportpszichológus. A tokiói olimpián arany- és ezüstérmet szerzett úszó, Milák Kristóf pszichológusa.
  • Nagy Viktor húsz éve dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor Európában egyedülálló vitorlást épített.
  • Murányi Károly ritkaságnak számító gyűjteményében több ezer aláírás megtalálható Puskás Ferencétől Carl Lewiséig.
  • Most Balázs az ország egyetlen harangszakértője, a győri városháza új harangjainak elkészítésében közreműködött.
  • Madarász Gábort választották az év gitárosának. Az elismert magyar zeneszerző számos sikert ért el pályafutása során a magyar zenei világban.

Hét emberei 2022-ben is

 

2021-ben 51 héten át mutattunk be olyan embereket, akik szerintünk sokat tettek azért, hogy a megye, egy település vagy egy kisebb közösség gazdagodjon, ismertebb, elismertebb legyen. Idén, 2022-ben is keressük az ilyen embereket, szívesen vesszük, ha Önök is ajánlanak Hét embere jelölteket. Javaslataikat a [email protected] címre várjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!