2022.01.13. 13:53
Még mindig látszik a fáradt olaj az Ibolya-tóban Sopronban - fotó
Közel három héttel ezelőtt fáradt olaj került a jereváni Ibolya-tóba.

Fotó: Máthé Daniella
A vizsgálat megállapította, hogy az olaj tóba jutásának hátterében idegenkezűség áll. A szakemberek gyors reakciójának köszönhetően sikerült időben megfékezni az olaj kiszivárgását az Ikva patakba.
Az eset utána Magyar Szilárd, a Sopron és Vidéke Horgász Egyesület elnöke elmondta, hogy az érintett területet folyamatosan monitoringozzák. Azóta láthatólag nem változott a helyzet, ugyanis tegnapi ottjártunkkor még mindig látszódtak a víz felszínén az olajmaradványok. A Soproni Rendőrkapitányság környezetszennyező bűncselekmény elkövetése miatt folytat nyomozást.