Korszerű, új járműveket ígérnek

2019.11.08. 11:39

Mutatjuk, mire számíthatnak a megyei utasok a Volánbusz égisze alatt – fotók

Öt évvel a megyehatárokat követő Volán-társaságok összevonása után az ÉNYKK is hasonló „sorsra jutott”, mint a Kisalföld Volán 2014 végén. A hat regionális közlekedési központ szeptember végén szűnt meg, majd október elején jogutódként „olvadt” a Volánbuszba. Megkérdeztük, mire számíthatnak az utasok a jövőben.

Szeghalmi Balázs

2019.11.05. nykk beolvadt a Volnbuszba, Fot: Csap Balzs Kisalfld

19 ezer munkatárs

A fővárosi központú, országos közlekedési vállalat 19 ezer munkatársat foglalkoztat, vagyona 190 milliárd forint. A Győribuszok.hu szakportál információi szerint az országot területi alapon három nagy régióra osztották fel az új struktúrában: nyugatira, keletire és középsőre. A nyugati régió központja Szombathelyen lett, amely az ÉNYKK-s korszakban is vezető szerepet töltött be.

„Célunk, hogy rugalmasabban és racionálisabban szervezzük a helyközi közlekedést, egyszerűbbé váljon a menetrendek összehangolása. A szolgáltatási színvonal emelése, az utastájékoztatás és a jegyértékesítés fejlesztése kiemelt feladatunk mostantól” – kezdte a Volánbusz kommunikációs osztálya. Az egyesülés az utasokat egyelőre nem érintette: a tarifa és a menetrend nem változott. (Igaz, a menetrendről különben sem a szolgáltató dönt, hanem a minisztérium és az önkormányzatok – a szerk.) Többnyire ugyanazok a buszvezetők szállítják munkába, iskolába, haza az utasokat, mint korábban.

638 új busz

A Volánbusz 6700 járműből álló flottája 638 légkondicionált és a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő autóbusszal újul meg. Így a tervek szerint a teljes járműpark közel 10 százaléka fiatalodik 2020. december 31-ig. „Mikortól kezdődik a járműpark korszerűsödése?” – kérdeztük. „Az új, korszerű buszok legkorábban a jövő év második felétől folyamatosan állnak forgalomba” – hangzott a válasz. „Tudomásom szerint a helyközi járatok esetében még nem állt csatasorba új busz megyénkben a Volánbusz égisze alatt” – mondta Zátonyi Gergely, a Győribuszok szakportál szerkesztője.

A vállalatóriás nem titkolja: minden buszvezetőre, műszaki munkatársra szükségük van. „Mindent megteszünk a kollégák megtartásáért és keressük az új munkatársakat. Nyáron útjára indult toborzóbuszunk, amelynek fedélzeti szimulátorával buszvezetési élményt kínálunk. A karrierjárattal az állásbörzék mellett fesztiválokon is megjelenünk. Vállalatunk buszvezető-képzéseket indít a B és C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező jelentkezők számára” – közölte a kommunikációs osztály.

A győri vidéki busz-pályaudvaron készült felvételeken jól látszik, hogy a járművek arculata még nem egységes. Több buszon egyelőre a megszűnt ÉNYKK matricáit láthatják az utasok.

Beszerzések

Visszatérve a járműparkra. Győr-Moson-Sopron megyében a helyközi járatok esetében nincs olyan vészhelyzet, mint a győri buszok frontján. 2016 elején ötven 20 évesnél idősebb busz szállította az utasokat Győr-Moson-Sopron megyében a helyközi járatokon. 2016 tavaszán 15 használt, de jó állapotú, 6-8 éves busz érkezett Németországból, Ausztriából és Svájcból. 2016 augusztusában 16 új gyártású Credo kezdte szállítani az utasokat szűkebb pátriánkban. 2016 decemberében tovább “faragta” a buszok átlagéletkorát az ÉNYKK. Akkor 11 légkondis Credo buszt vetettek be a Kisalföldön.

2018 márciusában ismét hat új busznak örülhettek a megyei utasok. Számításaink szerint a helyközi járatok esetében a megyei buszállomány átlagéletkora 14 év körül van. További fejlesztésekre azonban szükség van. Az elmúlt három tél során évente 45-50 helyközi járat robbant le megyénkben. A bajba jutott utasokért átlagosan 15-35 perc múlva jött a mentesítő járat.

Fotók: Csapó Balázs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!