2019.11.29. 11:21
Idén is várja alapítványunk a szeretetforintokat – Tegyük szebbé a rászoruló családok ünnepét!
A Kisalföld alapítványa, a Jóakarat hídja idén is várja az önök szeretetforintjait, amivel számos család karácsonyát tudjuk szebbé, melegebbé és biztonságosabbá tenni.
Az újság és olvasó közösen. Mai lapszámunkban ismét megtalálhatják a sárga csekket, ami segíti olvasóinkat abban, hogy nélkülözni kénytelen gyermekek, szüleik és hányatott sorsú idős emberek szemébe költöztessék az adventi gyertyák fényeit. S ezzel reményt adhatnak számukra, hogy egyszer elmúlnak a nehéz napok. Figyelem, a csekk adományaik továbbítására szolgál alapítványunkhoz, azzal a lap előfizetési díját nem tudják kiegyenlíteni.
Ha mégis kimaradna az újságból a csekk vagy elkeveredne, a 12096705-01312657-00100008-as számlaszámra közvetlenül is utalhatnak, hogy minél több rászorulót támogathassunk. Szerkesztőségünk idén is vállalja, hogy a most beérkező forintokat a Családsegítő Szolgálattal, az önkormányzatokkal együttműködve, környezettanulmány készítése után eljuttatja az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került családoknak. Hagyományaink szerint az adományozók névsorát a Kisalföld most is szeretné nyilvánosságra hozni. Ezért aki inkognitóban kíván maradni, kérjük, a megjegyzés rovatba írja majd be az „anonim” szót. Ez vonatkozik a csekkes és a banki utalásos pénzküldésre egyaránt.
Adományozóink minden beérkező forint útját nyomon követhetik, hiszen rendszeresen beszámolunk az újságban a kifizetésekről, bemutatjuk a megajándékozottakat. Az alapítványban végzett munkát lapunk munkatársai továbbra is a társadalmi felelősségvállalás részének tekintik, kiadónk fedez minden költséget, így a Kisalföldbe fűzött sárga csekkek árát is magára vállalja. Azaz a banki költség kifizetése után minden beérkezett forint a segítségre szorulókhoz jut. Biztosak vagyunk abban, hogy törekvéseink idén is sikerre vezetnek, és a Jóakarat hídján összetalálkoznak jó szándékú olvasóink és rászoruló embertársaink. Legyen mindnyájunknak szebb a karácsony!