Kisalföld logö

2019. 01. 19. szombat - Sára, Márió -5°C | 2°C Még több cikk.

Tényleges életfogytiglan a zsoldos gyilkosnak

Veszprém–Győr - Áldott József neve nem áldott Veszprémben: a gyilkosra, aki áldozatait gondolkodás nélkül végezte ki, a Győri Ítélőtábla tegnap a legsúlyosabb büntetést, tényleges életfogytiglani szabadságvesztést szabott ki. Társai kilenc-tizenkét évig lesznek börtönben, illetve fegyházban.

Míg a politika vitázik azon, megszüntessék-e a tényleges életfogytiglani büntetést vagy sem, a Győri Ítélőtáblán dr. Laczó Gáborné tanácsa ezt, vagyis a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki Áldott Józsefre. Mielőtt a volt zsoldos katona bűncselekményeit sorolnánk, egy másik gyilkos nevét is fel kell eleveníteni: a szentkirályszabadjai sorozatgyilkost Embernek hívták, s meghazudtolva mindazt, amire neve kötelezte volna az életében, hat idős embert ölt meg a falujában. Ő volt az első, aki tényleges életfogytiglani büntetést kapott a Győri Ítélőtáblán (az ügyet szintén dr. Laczó Gáborné tanácsa tárgyalta tavaly), Áldott pedig most a második.

Az elsőrendű vádlott három társával állt a bíróság előtt, s ahogy ő, úgy a többiek is tagadtak mindent, amit lehetett. Áldott korábban a francia idegenlégióban szolgált, s miután hazajött, elhatározta, bűnözőként keresi meg a kenyerét. Társakra is talált, akik segítettek neki fegyvert vásárolni vagy tippeket adni (másodrendű vádlott), az áldozatokat a helyszínre csalni, az így megszerzett autót értékesíteni (harmad- és negyedrendű vádlott). A csapat tehát autók „lehúzására" szakosodott, vagyis az volt a terv, hogy a sértettektől – bármi áron – autót, illetve pénzt kell szerezni, azt pedig majd továbbértékesíteni. A teljes képhez hozzátartozik, hogy akiktől „vásároltak", azok élete sem volt feddhetetlen, feketén ment a pénzmozgás Veszprém és Budapest között.

Az első gyilkosságot 2003 májusában követte el Áldott a tettestársakkal: a sértettet egy eladásra kínált telekre csalták, ahol gondolkodás nélkül fejbe lőtte az elsőrendű vádlott. Az áldozat autóját aztán Budapestre vitték, hogy eladják. Kisebb-nagyobb bukkanók után sikerült is értékesíteni, de az a néhány százezer forint, amit ezzel kerestek, kevés volt. Áldott döntött: kell még egy üzlet.

Ezúttal a másodrendű vádlott (Burgyán Szabolcs) üzlettársát szemelték ki, s mindent aprólékosan kidolgoztak. Olyannyira, hogy már kiásott gödör várta a férfit a tervezett gyilkosság helyszínén. A sértett ki is szállt az autóból, mögötte állt a leendő gyilkos, aki hasonlóan, mint először, azonnal lőtt. Legnagyobb döbbenetére azonban hiába célzott a tarkóra, a golyó valahogyan célt tévesztett, s bár súlyosan megsebesítette az áldozatot, de az még visszaszólt: „Mi az, meg akarsz ölni...?" A megrémült társak azonnal elmenekültek a helyszínről, Burgyán azonban, miután a súlyosan vérző sértett felhívta telefonon, elment hozzá, bekötözte, majd napokig ápolta – megmentette az életét.

Ez nyilván enyhítő körülmény az ő esetében, de a tény tény marad: az első eset után tudnia kellett, mit akar a társa, vagyis egy előre eltervezett és kidolgozott gyilkossághoz asszisztál. Áldott és a harmadrendű vádlott, Balai Tamás ezek után jobbnak látták, ha elhagyják az országot, Olaszországban kezdtek, majd Németország és Franciaország következett. Lebukásukat Balainak „köszönhetik", aki hazajött és feladta magát. A vádhatóság is az ő beismerő vallomásaira támaszkodhat, csak így derülhetett fény a szomszédos megyében (de az országos sajtóban is) nagy vihart kavart gyilkosságnak. Beszédes adat, hogy az elsőfokú ítélet 107 oldalas, ennek ellenére másodfokon többen is a vádlottak közül a felmentésüket, illetve lényeges enyhítést kértek, mondván, a Veszprém megyei bíróság nem mérlegelt minden tényt, vagy azok figyelembevétele nélkül döntött.

Furcsa előjáték előzte meg a tegnapi tárgyalást Győrben is, az elsőrendű vádlott ügyvédje ugyanis bejelentette, védence ezúttal vallomást kíván tenni. Tudni kell, hogy a veszprémi tizenkét tárgyalási nap során Áldott egyszer sem tett vallomást, most viszont már jogilag nem tehette. Helyette ezért az ügyvédje mondta el a védőbeszédében, hogy a második ügyet – a gyilkossági kísérletet – elismeri a vádlott. A többiek rendre a harmadrendű vádlottra mutogattak, akinek vallomása perdöntő volt, de megbánást egyetlen pillanatig sem mutatott egyikük sem. A legkevésbé egyébként Burgyán motivációja érthető, a több nyelven beszélő, diplomás (tanárként is dolgozó) férfi ugyanis állítólag nagyon jól keresett az autópiacos vállalkozásából.

A tárgyalás során a fellebbviteli főügyészség a másod-, harmad- és negyedrendű vádlottak esetében súlyosbítást kért, ők első fokon kilenc, kilenc, illetve tizenkét évet kaptak.  Áldottra értelemszerűen súlyosbítást nem kérhetett, mert a jelenlegi törvények szerint ennél súlyosabb büntetés nincs Magyarországon. A vádlottak kérelmeiről már volt szó.
Dr. Laczó Gáborné tanácsa lényegében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a büntetési tételek tehát maradtak. Burgyán viszont börtön helyett fegyházban tölti le a kilenc évét. A per Veszprémben tíz vádlottal indult, de mert közülük hatan elfogadták az elsőfokú ítéletet, így másodfokon már csak az említett négy bűnöző arcát ismertük meg. Áldottról, aki a legsúlyosabb büntetést kapta, mindent elmond a bírói indoklás: „Ennél brutálisabban, kegyetlenebbül embert kivégezni nem lehet, mint ahogy ő tette."

Sudár Ágnes

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

50 éves a Dr. Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon

Fennállásának fél évszázados jubileumára két napos rendezvénysorozattal készül a táplánypusztai Dr.… Tovább olvasom