Kisalföld logö

2019. 03. 26. kedd - Emánuel 3°C | 10°C Még több cikk.

Interjú Boross Péterrel

Boross Péter szerint a képviselők egy részének nem érdeke, hogy az MDF önálló politizálást folytasson.
Az egyéni választókerületből bejutott parlamenti képviselők egy részének nem érdeke, hogy a Magyar Demokrata Fórum önálló politizálást folytasson – Boross Péter, a párt egykori miniszterelnöke szerint elsősorban ez áll az MDF-ben az elmúlt hónapokban dúló viharok mögött.

– Az MDF kizárásokkal, kilépésekkel tarkított időszakát egyesek megtisztulásként, mások tisztességtelen döntések sorozataként értékelik. Ön hogyan látja a történteket?

 „ A lakitelkiek között van, aki a parlamenti mandátumért a lelkét is eladná. Van, aki megszenvedte ezt az ügyet, és azután döntött rosszul, mert nem látja a lényeget. Medgyasszay Laci barátom közéjük tartozik."
„ Azt már csak az én személyemre tekintettel sem lenne szabad felvetni, hogy az MDF balfelé húz. Azok az urak, akik ezt mondják, összesen nem kaptak annyi ütleget baloldalról, mint én az elmúlt tizenöt esztendőben."

Boross Péter
– Más viharok is döngették már az MDF-et. Ilyen volt a Csurka-féle kiválás 1993-ban. Három évvel később Szabó Ivánék távoztak, Lezsák Sándor elnökké választása miatt. Sajnálom, hogy a mostani parlamenti szakadásnál ismét csak Lezsák Sándor jelenik meg tényezőként. A 2002-es választás után az a következtetés mindenképp levonható volt, hogy a Fidesz egyedül kíván szerepelni a jobboldali fertályon. Ezt igazolta a Fideszbe belépett kereszténydemokraták és kisgazdák teljes eltűnése. Az MDF emiatt arra a döntésre jutott, hogy önálló pártként kíván működni, vállalva az ezzel járó kockázatot.

Boross Péter
Nyilvánvaló, hogy ez nem szolgálja azoknak az érdekeit, akik egyéni választókerületben szereztek mandátumot az MDF színeiben, a Fidesz támogatásával. Nem véletlen, hogy most is a parlamenti frakcióban jelent meg az ellentét. Az MDF úgyszólván lehetetlen helyzetbe került: a képviselők többsége homlokegyenest más álláspontot foglalt el, mint amit a párt választott testületei meghatároztak. A frakciónak ugyan van parlamenti státusvédelme, de politikai-erkölcsi védelme nem lehet saját pártjával szemben.

Az elmúlt időszakban valóban történtek kifogásolható lépések például Herényi Károly frakcióvezető részéről, anélkül azonban nem mondhatunk erről ítéletet, hogy ne vennénk figyelembe az MDF választott testületeinek véleményével egyező álláspontját. A parlamenti frakció egyes tagjai eljutottak arra a pontra, hogy Herényi Károlyt le kell váltani, különböző háttérkijelentések pedig arra utaltak, hogy akár Dávid Ibolyát is kizárnák.
– Medgyasszay László győri országgyűlési képviselő a Kisalföldnek adott interjújában azt állította: ezt biztosan nem szavazta volna meg a frakció többsége.

– Medgyasszay Lászlónak ezt akkor kellett volna garantálnia, amikor még élt az aggodalom, hogy a lakitelkiek képesek erre is. A Dávid Ibolyával szembeni ellenszenv nagyon erős egy-két olyan embernél, aki a munkacsoport tagja volt. Ezt meg kellett előzni. Egyáltalán: hogy engedheti meg magának bármely MDF-es képviselő, hogy szembehelyezkedik a saját pártjával? És ha ezt megteszi, miért nem úgy teszi meg, hogy kilép? Ebből a szempontból tisztességesebb eljárás volt Szabó Ivánéké 1996-ban. Most a szándék egyértelműen romboló volt. Dávid Ibolya akkor került veszélyeztetett helyzetbe, amikor kilencvenszázalékos többséggel újraválasztotta az MDF országos gyűlése. Azt hiszem, Medgyasszay Laci barátom itt elvetette a sulykot.

– Úgy látom, Medgyasszay László és ön is kifogásolhatónak tart bizonyos döntéseket, például azt, hogy Herényi Károly egyszemélyi döntéssel zárt ki néhány képviselőt a frakcióból. A különbség az, hogy ennek súlyát másként ítélik meg.

– Medgyasszay László a Kisalföldnek lényegében azt nyilatkozta, hogy a frakció önállóan működő testület, amelynek az életébe úgy lehet beleszólni, hogy választáskor megmondjuk, ki lesz képviselőjelölt. Ezzel azt is állítja, hogyha valaki bekerül a parlamentbe, akár arcul is csaphatja azt a pártot, amelynek a színeit viseli. Ebben az ügyben Medgyasszay László annyit nyugtalankodott, annyi bizonytalanság lengte körül az álláspontját, hogy a végén eltévesztette a fő irányt. Nem szabad a parlament alkotmányosan védett sáncai mögé menekülni, mert ugyan jól kiépített állás, de attól még morálisan tilos onnan visszatüzelni.

– El tudja képzelni, hogyha a lakitelkiek akarata érvényesül, az MDF rövid időn belül a Kereszténydemokrata Néppárt és a kisgazdapárt sorsára jut?

– Ez egyértelmű. A lakitelkiek között van, aki a parlamenti mandátumért a lelkét is eladná. Van, aki megszenvedte ezt az ügyet, és azután döntött rosszul, mert nem látja a lényeget. Medgyasszay Laci barátom közéjük tartozik. P azt nyilatkozta a Kisalföldnek, hogy kikel azok ellen, akik az MDF-et vagy annak elnökét ócsárolják. Az a benyomásom, nem elég tájékozott, hogy társai, akiket felvállalt, miket nyilatkozgatnak. A Fideszt támogató újságírók az általa tüneményes ügyességgel megszerzett televízióban és pártnapilapban elképesztő támadásokat intéznek az MDF ellen. Az MDF reakciói szinte mindig ezek ellen szólnak.

– A lakitelkiek azt is kritikaként említették, hogy az MDF a Fideszt támadja, s a szocialistákkal már nem is foglalkozik. Ebben a helyzetben a borossi politika ugyanaz lenne, mint a dávidi?

– Az MDF békés együttélés esetén nem bírálná a Fideszt. A baloldal hanyatlik, és szinte biztos, hogy 2006-tól jobboldali kormánya lesz az országnak, azonban nem mindegy, hogy milyen. De ki mondta, hogy nem foglalkozunk a baloldallal?

– Többen is ezt nyilatkozták.

– A lakitelkiek így látják, mert így akarják látni. Azt már csak az én személyemre tekintettel sem lenne szabad felvetni, hogy az MDF balfelé húz. Azok az urak, akik ezt mondják, összesen nem kaptak annyi ütleget baloldalról, mint én az elmúlt tizenöt esztendőben. Amúgy pedig, aki otthagyja az MDF-et, ne emlegesse Antall József nevét.

– Medgyasszay László éppen fordítva mondta. P úgy véli, a tisztességtelen, antidemokratikus döntések után a maradók nem vehetik a szájukra Antall József nevét.

– Uram, nekem ezt nem mondhatják. Nagyon a szemembe kell nézni annak, aki veszi a bátorságot, hogy ilyet állítson. Antall Józseffel olyan szellemi szimbiózisban éltem, mint senki más. Senki nem is ismerte őt annyi ideje és úgy, ahogyan én.

– Az MDF az európai parlamenti választáson elért ötszázalékos eredményről a mostani két időközi választásra leküzdötte magát két-három százalékra. Ezt az utóbbi hónapok viharai okozták vagy a lakitelkiek által bírált dávidi politika?

– Persze hogy az előbbi. Mindegyik párt tönkretehető ilyenekkel. Ez majd világossá válik akkor, amikor kiderül, hogy a most távozók közül kik indulnak a Fidesz színeiben vagy támogatásával a 2006-os országgyűlési választásokon.

– Mit tippel? Sokan?

– Még hosszú idő van addig, de ha a Fidesz belemegy ebbe, nagy hibát követ el. A Fidesz vezetőivel nagyon nehéz megértetni, hogy mihelyt eltűnik egy-két jobboldali párt, azon nyomban születik helyettük új. Már van például Jobbik Magyarországért Mozgalom és Nemzeti Szövetség. Az az álom, hogy a jobboldal egy akolba terelhető, hatalmas tévedés. Ha mégis egypárti kormányzás következne, annak a négy évet is nehéz lenne kibírnia.

– A mostani két-három százalékról azért nehéz lesz felállni.

– Az európai parlamenti választás bizonyítja, hogy fel lehet, csak kell hozzá a kockázatvállalás bátorsága. Tudomásul kell venni, hogy az MDF vokshozó embere a párt elnöke. Végignézek a kilépőkön: hát ki lenne más? Dávid Ibolya bizonyított. Néhányan arra számítottak, hogy az uniós választáson az MDF elbukik, de nem így történt, és ekkor robbantottak. Ezért mondom, hogy a viharok mögött elsődlegesen egyéni érdekek húzódtak meg.

– El tudja képzelni, hogy a jelenlegi rossz viszony ellenére 2006-ban mégis szövetségesként lép fel az MDF és a Fidesz?

– Nézze, ha a Fidesz egyezségre jutott a Torgyán József vezette kisgazdapárttal, akkor azt hiszem, a kérdést nem is indokolt feltenni. Az ország és a magyarság érdekeire figyelő jó szándék a mértéktartó, előretekintő és okos politizálás előfeltétele. A progresszív jobboldali politika hagyományai is ezt igazolják.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjasok karácsonya

Tíz-tizenötezer forintot költ egy átlagos nyugdíjas házaspár karácsonyi ajándékokra. Tovább olvasom