Győr a régió fejlesztési pólusa

Politikai vita alakult ki abból, hogy a parlament fejlesztési pólussá nevezte ki a megyeszékhelyt.

A nyugat-dunántúli régiót megosztó négy hónapos heves vita végére tett pontot hétfőn este a parlament, miután a képviselők eredeti formájában 200 igen szavazattal, 159 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett fogadták el az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról szóló határozatot. Ebben az szerepel, hogy az Országgyűlés hazánk versenyképességének javítására Budapestet kiemelt fejlesztési pólussá, Debrecent, Győrt, Miskolcot, Pécset, Szegedet fejlesztési pólussá, Székesfehérvárt, illetve Veszprémet fejlesztési társközponttá jelöli ki.

Ez azt jelenti, hogy nem járt eredménnyel a vasi és a zalai lobbi, amely tiltakozással, módosító indítványokkal részben azt próbálta elérni, hogy a három megyéből más városokat is „előléptessenek”, részben azt, hogy Győrt vegyék le a listáról.

A döntés nem pusztán újabb címet jelent a kisalföldi megyeszékhelynek, hanem azt is, hogy az európai uniós támogatások ésszerű felhasználására készített második nemzeti fejlesztési tervből garantáltan minimum százmilliárd forintot kap meg a kisalföldi megyeszékhely programja megvalósítására. Az önkormányzat ezt egyéves munkával már elkészítette.

Az egyetemfejlesztésen a hangsúly

Az elhatározott beruházások megvalósítása megközelítené a 250 milliárd forintot, amit Brüsszel, az állam, a város és befektetők állnának. A programban a hangsúlyos elem a Széchenyi István Egyetem fejlesztése. Az univerzitáson több kutatóközpontot hoznának létre és megépülne a könyvtár is. A képzett szakemberek és a fiatal diplomások városban tartásához járulna hozzá egy modern lakópark.

A közlekedési feltételeket egy új vasúti rendező pályaudvar, illetve a gönyűi kikötő és a péri repülőtér további fejlesztése javítaná. A program az északi elkerülőút megépítésével, a 82-es (veszprémi) és 83-as (pápai) főutak közös bevezető szakasza, valamint az 1-es (bécsi) főút négysávúsításával, a 82-es főút új bevezető szakasza és egy új Mosoni-Duna-híd megépítésével is számol. Felhúznának egy négy-ötezer embert befogadó rendezvénycsarnokot. A Győrbe érkező külföldi kutatók, fejlesztőmérnökök gyermekei idegen nyelvű oktatási központban tanulhatnának. A Belváros körül parkolási gyűrűt hoznának létre.

Újvárosi, belvárosi felújítások

Részben az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére benyújtott pályázatra alapozva felújítanák az újvárosi Kossuth Lajos utcát és környékét, a belvárosi tereket és Gyárváros egyes részeit. A meglévő termálfürdőt egy komplex egészségmegőrzést és szállodai szolgáltatást nyújtó épületegyüttessel bővítenék.

A tegnapi szavazás végkimenetele nem volt meglepő, miután a T. Ház a múlt kedden döntött a módosító indítványokról. Akkor több javaslat célozta azt, hogy Nagykanizsa, Zalaegerszeg és Szombathely fejlesztési társközpont legyen, ami nyilván Győr forrásait csökkentette volna, ezeket azonban a baloldali többség elutasította – bár nagy részüket a fideszes képviselők, így a megyeiek is megszavazták. A hétfői voksolásnál a megye szocialista honatyái igent nyomtak, a többiek – kivételével, aki tartózkodott – nemet.

„ Rendkívül szomorú és lesújtó”

, Győr MSZP-s polgármestere a Kisalföld kérdésére válaszolva értetlenségét fejezte ki emiatt. „Rendkívül szomorú és lesújtó, ami történt, pedig Szakács Imrén keresztül kifejezetten megkértem a jobboldali képviselőket, hogy szavazzanak igennel. Most látszik igazán, kik képviselik valójában Győrt. Úgy látszik, Szijjártó Péterre rossz hatással van, hogy elköltözött Győrből, így már nem törődik a győriekkel” – jelentette ki. A politikus hozzátette: a város jövőjét meghatározó több százmilliárd forintos programot – amelyet még egyeztetnek a régió többi megyei jogú városával – a kormánynak is el kell fogadnia.

Összességében elfogadhatatlan volt

Szijjártó Péter lapunknak azt mondta: ugyanannyira költözött el Győrből, mint , aki a parlamenti ülésnapokon Budapesten van. Emlékeztetett arra, hogy az általa a költségvetési törvényhez benyújtott, a várost szolgáló indítványokat a polgármester nem szavazta meg a múlt héten. Hozzátette: továbbra is azt mondja, hogy a régió központjának és fejlesztési pólusának Győrnek kell lenni, de az országos fejlesztéspolitikai koncepció összességében elfogadhatatlan volt számukra.
reakciójára is kíváncsiak lettünk volna, de őt tegnap este nem értük el.

Kapcsolódó anyagok >>

Balogh a miniszterekhez fordult (2005-11-04) >>
Több régióközpont is lehetne (2005-09-28) >>
Hol lesz a régió- központ? (2004-02-20) >>
Győr ellen Szombathelyen (2005-10-27) >>

Gyász
„Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél, most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Drága Édesapánk, Isten Veled! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, apósom, testvérem és rokonunk, LAJOS SÁNDOR életének 81. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. szeptember 16-án 16 órakor lesz a péri református temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
„Elmentél tőlünk, nem vagy már többé, de szívünkben élni fogsz mindörökké. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WETZER IMRE szobafestő mester életének 75. évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 16-án 15.30 órakor lesz a beledi temetőben. Előtte, 15 órakor szentmise. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Ha majd rátérünk mi erre az útra, megyünk hozzád, s találkozunk újra. Hiába omlik rád a sír komor göröngye, emléked itt marad szeretteid szívében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága testvérünk, keresztapánk, nagybátyánk, sógorunk és rokonunk, BÁRÁNY LAJOS szőgyei lakos életének 76. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. szeptember 16-án, hétfőn 16 órakor lesz a kisbajcsi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 15 órakor a szőgyei templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Hittünk, bíztunk, reménykedtünk, hogy tévedés talán. Rettenetes a fájdalmunk, hogy nem élhetünk együtt tovább. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk és rokonunk, CSISZÁR ÁRPÁD életének 73. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 16-án, hétfőn 16 órakor lesz a mosoni Nepomuki Szent János-plébániatemplomban, ahol felesége hamvaival együtt az altemplomban lesznek örök nyugalomra helyezve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Kérjük, részvétüket egy szál fehér rózsával fejezzék ki. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Küzdelmes volt élete, legyen áldott pihenése. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, GOMBAY ISTVÁNNÉ Horváth Mária volt sopronkövesdi lakos életének 89. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. szeptember 17-én, kedden 15 órakor lesz a szerecsenyi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét lelki üdvéért 14.15 órakor tartunk a helyi katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink, anyósunk és rokonunk, ÉNZSÖLY MIHÁLYNÉ szül. Szabó Angéla kónyi lakos életének 90. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 16-án 15 órakor lesz a kónyi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Megpihen a dolgos, jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Megállt a szív, megállt a kéz, nincs szó az ajkakon, szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, nagypapánk, apósunk, GOSZTONYI GÉZA életének 83. évében elhunyt. Temetése 2019. szeptember 16-án, hétfőn szentmisével egybekötve 16 órakor kezdődik a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. (Juhász Gyula) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KUTASSY JÓZSEF FERENC életének 63. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 16-án, hétfőn 15 órakor lesz a hegyeshalmi temetőben. Az engesztelő szentmisére a temetés után kerül sor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és rokonunk, NAGY PÁL TIBORNÉ szül. Zsédely Katalin 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 16-án, hétfőn 15 órakor lesz a mosoni temetőben. Az engesztelő szentmisére 14.30 órakor kerül sor a temető kápolnájában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamám, testvérünk, MOLNÁR JÓZSEFNÉ szül. Horváth Sarolta életének 73. évében hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. szeptember 17-én, kedden 15 órakor lesz az abdai temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmisét 14.15 órakor tartunk a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
A győri Gárdonyi Géza Általános Iskola 1959-ben végzett 8. osztályának tanulói 60 éves osztálytalálkozónk alkalmából fájó szívvel emlékezünk elhunyt osztályfőnökünkre, tanárainkra, és osztálytársainkra.
Csendre int az élet minket, egy álom véget ért, Neked otthonod az ég. Távol vagy tőlünk, mégis oly közel, mert szívünk mélyén rejtettünk el. Fájó szívvel emlékezünk URANI BÍRÓ SZILVIA halálának 2. évfordulóján Szerető családja
Fájó szívvel emlékezünk KOZMA ISTVÁN (volt páli lakos) halálának 25. évfordulóján. Lélekben őrizzük simogató kezed, szerető, óvó, féltő tekinteted. Lényed mindig a miénk marad, biztatást, erőt, meleget ad. Szerető lánya: Éva, veje: István
Köszönetet mondunk az Ikérnyi Általános Iskolában 50 éve végzett osztálytársaknak, hogy MÉSZÁROS IMRE sírjára a megemlékezés virágait elhelyezték. Családja
Szeretettel emlékezünk HAUCK PIROSKÁRA a 30 éves osztálytalálkozónkon. Piri, örökre velünk maradsz. Osztályfőnököd és osztálytársaid