Kisalföld logö

2019. 02. 23. szombat - Alfréd -6°C | 2°C Még több cikk.

Elhunyt Horst Buchholz német filmszínész

Hatvankilenc éves korában hétfőn elhunyt Horst Buchholz német filmszínész.
Az üstökösszerű pályakezdés után szerényebb sikereket elérő színész az utóbbi időben számos egészségi problémával küszködött. A 90-es években települt vissza Németországba, miután előtte főként Hollywodban, Spanyolországban, Angliában és Olaszországban forgatott filmeket. Utolsó, Magyarországon is vetített filmje Az élet szép című, 1999-ben Oscar-díjjal jutalmazott olasz alkotás volt.

Buchholz első nagy sikerét Billy Wilder "Egy, kettő, három" című vígjátékában aratta. Ezután őt kiáltották ki a német film James Deanjének, különösen azután, hogy gyengéd szálak szövődtek közte és a szintén pályakezdő Romy Schneider között.

Világszerte ismertté egy amerikai westernnel, a Hét szamuráj átdolgozásaként forgatott Hét mesterlövész (1960) című filmmel vált. Emlékezetes alakítást nyújtott még a Mompti (1957 - Romy Schneider oldalán), a Halálhajó (1959) és az Egy szélhámos vallomásai (1957) című filmekben, amelyeket a magyar közönség is láthatott. Összesen több mint kilencven filmben szerepelt.

Halálát közelebbről meg nem nevezett súlyos betegség okozta. A berlini Charité kórház szóvivője csak annyit mondott, hogy az idős filmszínész, akit pár napja szállítottak be a kórházba, maximális orvosi ellátásban részesült, ám életét nem tudták megmenteni.

mti

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az EU csatlakozás előnyei messze meghaladják a hátrányokat

A csatlakozási folyamat lezárulásának közvetlen kedvező hatásai 2004-2006 között viszonylag… Tovább olvasom