Tündérszépek

Tündérszépek

Véget ért Tündérszépek 2020 országos szépségversenyünk második, regionális fordulójának értékelési szakasza. Az országos döntőbe továbbjutó, szakmai zsűri által kiválasztott három hölgy november 12-én kapja meg az alábbi listában az 1-től 3-ig számozott kitűzőt kapnak. A szíves kitűzőt kapó közönségkedvenc a közönségkedvencek országos versenyébe jut, ami november 19-én kezdődik, és amelynek nyertese szintén továbbjut az országos döntőbe.
November 19-től tehát ismét várjuk olvasóink értékeléseit, addig is napról napra új tündérszépeket ismerhetnek meg.
Huszár Lilla
24, Győr-Moson-Sopron

Magasság: 164 cm
Csillagjegy: rák
Kedvenc étel: marha pörkölt
Kedvenc ital: bor
Kedvenc zene: Majka
Kedvenc parfüm: nincs

Bemutatkozás: „Gyerekkorom óta figyelemmel követem a szépségversenyeket. Ha a televízió élőben közvetít egy-egy rangos hazai és nemzetközi versenyt, mindig a készülék elé szegez a showműsor. Az utóbbi években az egyetemi tanulmányaim és a munkavállalás miatt nem maradt időm, hogy modellként vállaljak felkéréseket és részt vegyek szépségversenyeken” – tudtuk meg Lillától, aki több tucatnyi fotózáson vett részt korábban.

6.47pont

További résztvevők