Nem félt az álmai útjára lépni

2022.01.07. 07:00

Tündérszépek - Czepek Kata, megyénk tavalyi győztese mindenkit indulásra biztat

Tavaly az év végén huszonkét csillogó szemű csodaszép lány léphetett reményekkel telve a színpadra a Tündérszépek országos szépségverseny döntőjében. Győr-Moson-Sopron megyét Czepek Kata képviselte.

Sperling Krisztina

Budapesten mosolyog a hirdetőtáblákról a győri szépség.

Forrás: Czepek Kata

A győri lány korábban azt nyilatkozta, hogy azért jelentkezett a versenyre, mert úgy gondolta, hogy a részvétellel esélyt kap arra, hogy barátságokkal, kapcsolatokkal gazdagodjon a verseny során.

 

Katának nem kellett csalódnia. Mint megtudtuk szoros barátságokat kötöttek a lányok a felkészítő táborban.

 

- Már a felkészítő táborban hatalmas élmény volt részt venni. Amellett, hogy megtanultuk azt, hogy hogyan kell szépen járni, beszélni, tanultunk koreográfiát, kicsit táncoltunk is.

 

Kocsis Korinna szépségkirálynő mentorunk folyamatosan ott volt velünk és folyamatosan kérdezhettünk tőle. Sok barátnőt sikerült szerezni. Egyáltalán nem riválisként viszonyultunk egymáshoz - mesélte Kata.

 

 

A karrier szempontjából is gyümölcsöző volt a verseny. Több fotózás is megtalálta a győri Tündérszépét.

 

- A verseny óta több fotózáson is volt alkalmam részt venni. Ezek közül a számomra az egyik legemlékezetesebb Magyarország egyik legnagyobb sportcipő-üzlethálózatának kampánya volt. Erre közvetlenül a verseny után jutottam el. Emellett sikerült megnyernem egy óriásplakátos munkát is. Budapest szerte látható az a plakát különféle hirdetési felületeken - a metró folyosóitól kezdve, a tűzfalakig -, amelyen egy bevásárlóközpont karácsonyi jótékonysági kampányát hirdeti. 

 

- Minden lánynak szeretném ajánlani ezt a versenyt, senkinek semmi veszteni valója nincsen, minden induló csak nyerhet vele. Rengeteg élményt és barátok szereztem én is, nagyon kellemes volt a hangulat az egész verseny alatt, nagyon kedvesek voltak a szervezők is és mindenben segítettek nekünk. Több ismert emberrel is volt alkalmunk találkozni és beszélgetni. Ha ebben a szakmában szeretnének elhelyezkedni, ez a verseny a legjobb ugródeszka hozzá - mondta Czepek Kata.

 

Kedvet kaptál? Jelentkezz most!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!