Kisalföld logö

2019. 06. 18. kedd - Arnold, Levente 18°C | 27°C Még több cikk.

Bácsai majális verőfényes napsütésben - fotók

Szombaton délután öt órai kezdettel rendezték meg Bácsán az idei évi majálist. Borkai Zsolt Győr Város polgármesterének fővédnöksége és Bárány István a Győr 4. számú egyéni választókörzet önkormányzati képviselőjének védnöksége mellett indult rendezvényre nagyon sokan voltak kíváncsiak.
Bizonyára a jó idő is nagy szerepet kapott a programra látogatás eldöntése során. Verőfényes napsütésben, mosolygós gyermekek lepték meg a körhintákat . A fiúk felemelkedő hangulatban foglalták el a gokardokat, és édesanyákkal együtt lelkes gyermekek, lovasszekerekkel járták körbe Bácsa és környékét. A falusi búcsúi hangulatot idézték fel a kiskörhinta mellett települt céllövöldék,valamint a vattacukrot áruló kereskedők.
 
Fotók


Mindenki találhatott magának megfelelő programot , hiszen a gyermekek számára az egyéni lehetőségek mellett, a program színpadán ,a minden évben nagy sikert arató interaktív színielőadás színesítette a műsorkínálatot. Akik a kultúra részeként magyarnótát szerettek volna hallani, számukra is nyitott volt a lehetőség, de a pop,rock, és musical műfaját képviselő előadók sem maradhattak el az idei évi Bácsai majális programkínálatából.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

XI. Cserók Néptáncfesztivál Győrszentivánon - fotók

XI. Cserók Néptáncfesztivál Győrszentivánon - fotók
Immáron 11.alkalommal rendezték meg a Győrszentiváni Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban a… Tovább olvasom