Jubileumi ünneplés

2021.11.07. 12:53

15 éves a téti Hajnalcsillag Dalkör

A tizenöt év igazán összehozta a jelenlegi csapatot.

Tudósító - Gulyás Attila

15 évvel ezelőtt egy novemberi napon, Kereszt Kálmán hívó szavára összegyűltek a téti Művelődési Házban lelkes helyiek, akikből újjá szerveződött a régi híres népi dalárda, Hajnalcsillag Dalkör néven – kezdte köszöntő beszédét Csécs Károlyné, a Hajnalcsillag Dalkör elnöke szombaton délután a dalkör 15 éves jubileumi műsorán.

A megjelent közönség figyelő tekintete szegeződött Csécs Károlynéra, aki köszöntőjében kitért arra is, hogy a régi dalárdának csak férfi tagjai voltak. Az újjászerveződött dalkörben pedig többségében vannak a hölgyek. A tizenöt év igazán összehozta a jelenlegi csapatot, mindnyájan szeretnek szép nótákat énekelni, szeretik az operetteket, szeretnek együtt lenni. Tudnak örülni egymás örömének, osztozni bánaton, ahogy a hétköznapok alakítják a tagok életét. Az este Csécs Károlyné szavaival: „Ünneplés a közösen megélt 15 év, és tisztelgés alapító elnökünk, Kereszt Kálmán munkája, emléke előtt”.

 

Neves vendége is volt a jubileumi ünnepségnek, ugyanis Gyopáros Alpár a térség Országgyűlési Képviselője vett részt a rendezvényen. Köszöntőjében visszaemlékezett arra, hogy 10 évvel ezelőtt volt szerencséje részt venni hasonló rendezvényen, Hajnal Nikolett Dalkör vezető meghívására. Hangsúlyozta, hogy mennyire szépen felújított Művelődési Házba érkezett, ami örömmel tölti el. Számos támogatást élvezhet a város a pályázati támogatások révén, ami természetesen a közeljövőben is hasonlóképpen marad. Gyopáros Alpár szerint nagyon fontos a kultúra terjedésének ilyen formája, hiszen az elmúlt két év – a koronavírus terjedése idején – bebizonyította mindenki számára, hogy a közösségek szerveződései,a hagyományok ápolásának bemutatása mindig talál közönséget magának.

A jubileumi program során fellépett Hajnal Nikolett és tanítványa Kassai Júlia,a Mórichidai Boróka Táncegyesület, a Vaszari Nótaklub és természetesen a jubilálók a Hajnalcsillag Dalkör tagjai Hajnal Nikolett vezetésével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában