Tudósító

2019.11.25. 17:25

Kisbajcsi természetismereti tudáspróba ötödször

A helyi iskola szervezésében lezajlott tudáspróbán hat iskola hét csapata vett részt.

Ötödik alkalommal rendeztek környezet- és természetismereti vetélkedőt Kisbajcson november 22-én. A helyi iskola szervezésében lezajlott tudáspróbán hat iskola hét csapata vett részt. A kunszigeti, a gönyűi, a péri, a győrladaméri és a helyi iskolán kívül az idei évben is érkezett egy csapat a határon túlról, Csilizradványból. A verseny szakmai megvalósítását a Reflex Környezetvédő Egyesület mellett a Fertő-Hanság Nemzeti Park és a Pannon-Víz Zrt. is segítette, a versenyfeladatok összeállításával és azok lebonyolításával. A csapatok elméleti és gyakorlati feladatokban is összemérték tudásukat, főként természetismereti témákban, de kaptak feladatot az egyik legfőbb természeti kincsünkkel, a vízzel kapcsolatosan is.

A feladatok, melyeket meg kellett oldaniuk, többek között a Fertő-Hanság Nemzeti Parkról, az év fájáról, az év madaráról szóltak, illetve próbára tették magukat a madarak és a fák felismerésében is. A vetélkedőn elért pontszámokból jól látszott, hogy a csapatok felkészülten érkeztek a versenyre, azonban mindközül a legjobban a győrladaméri csapat teljesített, mely kiemelkedő eredménnyel nyerte meg a 2019-es vetélkedőt. A Nyersné Kiss Hajnalka felkészítésével érkező Sirályok csapat tagjai: Zseni Eszter, Tompa Rebeka, Szalma Orsolya, Jéger Noémi.

A második helyen a Péri Cigánycsukok csapata végzett. A Péri Öveges József Általános Iskolából érkezett tanulókat Molnár János készítette fel. A csapat tagjai Nagy Annabella, Sári Liliána, Timon Dávid és Tóth Eszter voltak. A harmadik helyet a minden évben jól szereplő Kunszigeti Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Örökzöldek elnevezésű csapata volt, Farkas Liza Erzsébet felkészítésével. A csapat tagjai: Tamás Flóra, Strobli Rebeka, Szalai Sarolta, Losonczi Mira.

A versenyzők az oklevelek és emléklapok mellé a Reflex és a Pannon-Víz Zrt. felajánlásának köszönhetően értékes, környezetbarát tárgyjutalmakat is kaptak, illetve a dobogón végzett csapatokat sikeresen felkészítő tanárok is jutalomban részesültek. A szervezők bíznak abban, hogy a versenynek lesz folytatása, és jövőre hatodszor is megrendezhetik a most már hagyománnyá vált Kisbajcsi Környezet- és Természetismereti Vetélkedőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában