Modern világ Győrben, avagy hogy jön ide Dél-Korea?

A győri belvárosban résztvevői lehettünk egy országok fiataljait mozgósító összefogásnak. A cél egy pop banda születésnapjának megünneplése volt.

Április 7-én a győri belváros szemtanúja és résztvevője lehetett egy országok fiataljait mozgósító összefogásnak, melynek célja egy pop banda születésnapjának megünneplése volt.


Igen, nem tévedés, pop bandáról beszélünk, de nem akármilyenről, hanem egy koreai együttesről, amely az ún. K-pop (koreai pop) képviselője.


Magáról a K-popról annyit érdemes tudni, hogy a koreai hullám, vagyis a Hallyu része. Dél-Korea egyik olyan nemzeti termékéről van szó, amely 2016-ban 1000 milliárd wonnal (nagyjából 244 milliárd forinttal) járult hozzá az ország GDP-jéhez, és ez a szám azóta csak emelkedett.


Amint az a városunkban szervezett eseményből is látszik, a K-pop jócskán túllépett Dél-Korea határain, és mondhatni világszenzációvá nőtte ki magát, hiszen minden kontinensen találunk szép számmal rajongókat, rajongói klubokat. A Hallyu - amibe beletartoznak a koreai filmipar remekművei, a kultúra, a K-pop - meghódította egész Ázsiát, Észak- és Dél-Amerikát, Ausztráliát, Európát és már Afrikában is bontogatja szárnyait.


A BTS (Bangtan Seonyeondan, Golyóálló Fiúk) nevű, 7 tagú fiúcsapat 2013. június 12-én debütáltak No more dream (Nincs több álom) című dalukkal. Ez persze sok előadóval megtörténik világszerte, de a koreai csapatok egy kicsit mások, mint bárhol máshol a világon. A koreai idolokat több éven keresztül képzik, nem ritkán kisgyerekként kerülnek a zeneiparba, vagy épp a színészet közelébe, és csak akkor léphetnek a nyilvánosság elé, ha már teljesen profik. Ők nem celebek, hanem idolok. Kinézetükkel, viselkedésükkel, dalaikkal, a társadalomban betöltött szerepükkel példát mutatnak a fiataloknak, amit nagyon szigorúan be is tartanak.

Modern világ Győrben, avagy hogy jön ide Dél-Korea?




Az idolok rajongótáborainak Dél-Koreában hivatalos elnevezése van, és rendkívül szervezetten működnek. Nem ritkák a világméretű események, jótékonysági adakozások a rajongók körében, legyen szó szegényekről, vagy katasztrófa sújtotta területek megsegítéséről.


A BTS rajongótáborát A.R.M.Y-nak (Adorable Representative MC for Youth, A fiatalság imádnivaló ceremóniamesterei) hívják, és tulajdonképpen bárki, aki az együttesért rajong, beletartozik ebbe a „seregbe".

Na de térjünk vissza Győrbe, és nézzük mi is történt itt.


Idén februárban felhívást tettek közzé a dán rajongók, hogy az 5. születésnapra egy hatalmas projekt keretében méltó ajándékkal köszönthessék rajongásuk tárgyait. Erre a felhívásra jelentkezett a magyarországi ARMY tábor képviselője is, és aztán a dán szervezők kiválasztottak a jelentkezők közül három magyar várost, akik csatlakozhattak a projekthez. Budapest, Szeged és Győr lett a három szerencsés.


A projekt abból állt, hogy ezekben a városokban össze kellett gyűjteni annyi rajongót, amennyit csak lehetett, és a BTS logójának alakzatában felállva elénekelni egy dalt, amit a BTS tagjai a rajongóik számára írtak, melynek címe: 2! 3! Hoping for more good days, (2! 3! Több jó napot remélve).


Április 7-én 15 órakor a Széchenyi térre szervezett találkozóra több, mint félszáz rajongó, valamint fotósok, és operatőrök jöttek el, akik rögzítették az esemény minden pillanatát.


Ezen a napon azonban nem csak a BTS rajongói, de a barokk idők korhű képviselői is a győri belvárost választották sétáik helyszínéül. Szinte törvényszerű volt, hogy a gyönyörű téren a két távoli világ rajongói találkozzanak egymással. A cseh színészek nagyon kedvesek és közvetlenek voltak a fiatalokkal, és több közös fotó erejéig a két csoport eggyé vált.


S hogy ennek mi jelentősége van a mai magyar valóságban? Talán annyi, hogy a K-pop rajongói közösség egy rendkívül összetartó, egymást segítő közösség, ahová a szülők nyugodtan engedhetik el gyerekeiket. Vannak dolgok, amikért csak a fiatalok rajongnak, de a K-pop nem ilyen. Minden rajongótáborban szép számmal akadnak felnőttek, édesanyák, apukák, nagymamák, akiknek a jelenléte biztonságérzetet ad a fiatalok számára is, és a fiataloknak sem furcsa, hogy náluk idősebbekkel múlatják az idejüket, és együtt szórakoznak. A mobiltelefon ilyenkor csak zenehallgatásra szolgál, a főszerep az éneklésé, táncé, beszélgetésé, a tartalmas időtöltésé.


Nézzük meg azt is, hogy mi különbözteti meg a BTS-t bármelyik másik csapattól. A BTS egy kis kiadóvállalat, a BigHit Entertainment zászlaja alatt jött létre, vagyis nem volt meg az az előnyük, ami a többi, nagy cégnél debütált előadónak megadatik. Ők a debütálásuk óta szinte minden megjelent zenéjük, daluk szerzésében maguk is közreműködtek. Ez Koreában, ahol minden a legnagyobb szervezettséggel és profizmussal működik, igencsak egyedülálló. Bár minden leendő idol tanul zeneszerzést, éneklést, táncot, mégis a kialakult szokások szerint az együttesek dalait nagyrészt hazai vagy külföldi zeneszerzők és dalszerzők írják. Mivel azonban a BTS maga választhatja ki a témákat, azok mindig aktuálisak, és mondhatni húsbavágóak mindenki számára. 2017 szeptemberében jelent meg a LOVE YOURSELF – Szeresd önmagad albumsorozat első része, és idén májusban a második rész is azonnal a slágerlisták élére ugrott.


Mivel Koreában nagyon magas a fiatalok között az öngyilkosság, valamint a világon mindenhol tenni kell a gyermekbántalmazás ellen, az UNICEF meglátta a lehetőséget a csapatban, és a témaválasztásukban, ezért októberben meghirdették a LOVE MYSELF (Szeretem magam) kampányt, melynek természetesen a BTS lett a képviselője, szószólója.


Zenéjük a világ minden szegletébe eljutott már, és világhírű zenészek szeretnének együtt dolgozni a csapattal. Két albumukon is jelent meg Steve Aoki-val közös szerzeményük, a csapat frontembere, RM pedig közös számot adott ki Wale-el a világhírű rapperrel, valamint a Fall Out Boy-jal.


A projekt tehát sikeresen zárult, és az azóta eltelt időben egy óriási jó hírt is kaptak az európai rajongók: a BTS végre Európába jön, és több tízezres stadionokat fog megtölteni több napon keresztül, éppúgy, mint Amerika nagyvárosaiban már évek óta. A jegyek eladása idő közben elkezdődött, sőt, a 140 ezer db jegyet 9 perc alatt adták el Berlinben, Londonban, Párizsban és Amsterdamban.

A fiúk pedig, akikért az ARMY-k bármire képesek


Kim Namjoon (RM) – rapper, a csapat vezetője

Kim Seokjin (Jin) – énekes

Min Yoongi (Suga) – rapper

Jung Hoseok (J-Hope) – rapper, vezető táncos

Park Jimin (Jimin) – énekes, táncos

Kim Taehyung (V) – énekes

Jeon Jungkook (Jungkook) – vezető énekes, táncos

 

Végül nézzük a BTS debütálás óta elért eredményeit, a teljesség igénye nélkül, hiszen 2013 óta összesen világszerte 147 jelölést és 79 díjat tudhatnak magukénak.

Dél- Korea, Nagydíjak

 

2014 - Az Év Új Művésze díj

2015 – Az Év Újonca díj

2016 – Mnet Asian Music Awards: Az Év Művésze díj

2017 – 4. Negyedév Az Év Albuma díj (2016-ra vonatkozó)

2017 – Love Yourself: Her album, Az Év Lemeze díj

2017 – Melon Music Awards:   Az ÉV Dala díj

Global Artist

Az Év Videóklipje díj

2017 – Mnet Asian Music Awards: Az Év Videóklipje díj

Az Év Művésze díj

2017 – Seoul Music Awards: Az Év Albuma díj

Az Év Videóklipje díj

2018 – 1., 3., Negyedév Az Év Albuma díj (2017-re vonatkozó)

2018 – Korean Music Awards: Az Év Zenésze díj

2018 – Seoul Music Awards: Nagydíj (Daesang)

 

Nemzetközi Nagydíjak

MTV Europe Music Awards (Európa): 2015 - Legjobb koreai művész díj

Japan Gold Disc Awards (Japán): 2017 - Legjobb Album díj

Billboard Music Awards (USA): 2017- Top Social Artist díj (a díjat az előző 6 évben Justin Bieber nyerte)

Teen Choice Awards (USA): 2017 – Legjobb Nemzetközi Csapat díj

iHeartRadio Music Awards (USA): 2018 – Legjobb Rajongótábor díj

Legjobb Fiúcsapat díj

Nickelodeon USA Kids Choice Awards (USA): 2018 – Kedvenc Nemzetközi Csapat díj

Billboard Music Awards (USA): 2018- Top Social Artist díj

Billboard 200: #1

Farkas Boglárka

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában