Ünnep a bogyoszlói templomban - fotó

Tudósító

2016-09-25-én ünnepelte községünk a Bogyoszlói templom építésének 180 éves ünnepét, melyet idén jubileumi búcsúi ünneppel kötöttek egybe.


Délután 15 órakor Gréger Tibor kanonok úr ünnepi szentmisével nyitotta meg a búcsúi ünnepet, majd a misét követően Varga Imre Róbert polgármester, világi elnök köszöntötte a jelenlévőket, a Felvidéki Felsővámos küldöttségét és a meghívott résztvevőket. Beszéde során megemlékezett a község legféltettebb kincséről az 503 éves harangról, és a közelmúltban felújított orgonáról is. Megköszönte a falu minden elszármazott, élő és elhunyt tagjának a segítséget, akik nélkül a templom felújítása nem mehetett volna végbe. Külön kiemelte azokat, akik a legtöbbet segítették a munkálatok során, de sajnos már nem lehetnek köztünk.


Az elhunytak nevében rokonaik vehettek át egy, a templomot ábrázoló emlékplakettet. Elsőként Varga Imréné, akinek férje Varga Imre nemrég távozott közülünk. Imre bácsi volt az, aki szolgalmazta, hogy templomunk felújítása nem várhat tovább. Az ő valamint családja munkásságához fűződik a Szent Kozma és Damján Alapítvány létrehozása is.  

Ünnep a Bogyoszlói templomban. Fotó: SB Studio



Emlékplakettet vehetett át Varga Istvánné, akinek férje Varga István volt Varga Imre Róbert jobb keze a munkálatok során. Ő volt az első, aki a felújítás során ott volt a templomban és az utolsó, aki távozott. Emlékplakettet vehetett át Koltai Anita, Koltai László lánya is.


Ezután Gyopáros Alpár felesége Gyopáros Veronika, Kiss Gábor, Csorba Dezső a KDNP örökös tiszteletbeli megyei elnöke, Albert Miklós orgonaépítő mester, Gréger Tibor kanonok úr, Boros Imréné kántor-hitoktató, Csonka Károly sekrestyés, Németh Vilmos a Cankó 2000 Kft ügyvezetője, Puss András Felsővámos polgármestere, Dr. Bujtás Imre kuratóriumi elnök, valamint Dr. Varga János (Dr. Varga József nevében) vehetett át emlékplakettet. Az egyházközség képviselő testülete nevében Takács Imre köszönte meg Varga Imre Róbert Polgármesternek a közösség érdekében végzett munkáját.


Az ajándékozást követően Albert Miklós orgonaépítő mester előadta S: Bach- Gounod: Ave Maria illetve Cesar Franck Panis Angelicus című művét, akit Boros Imréné kántor-hitoktató kísért a felújított orgonán. Majd Boros Imréné előadásában Handel: Tűzijáték szvitjéből hallgathatott meg a közönség egy tételt, ezt követően Charpentier. Te Deum című művének Rondo tétele következett.  Az orgonajáték után a templom előtti téren a Bogyoszlói Néptánc Egyesület eltáncolta a búcsúi karéjt, majd a menet megindult a kultúrházba, ahol a Bogyoszlói Féri Dalkör és a Bogyoszlói Néptánc Egyesület nyitotta meg a búcsút.


Ezt követően az egyházközség és az önkormányzat uzsonna keretében vendégül látta az ünneplőket, egy kötetlen beszélgetés keretében.


A résztvevők nevében: Tóth Szabina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában