2010.01.17. 19:32
Jubiláló házaspárok ünnepe Szanyban
Vasárnap délelőtt kilenc órakor a háromtornyú katolikus templom harangjai jeles esemény miatt is jelezték a szentmise kezdetét.
Mint az már hagyomány Szanyban, most is a jubiláló házaspárokat köszöntötték. Két hatvan éves jubiláló pár is volt az ünneplők soraiban.
A csodálatos hangú szanyi orgona a helyi Szent Imre Dalárda és Magyar Zoltánné kántor énekével igazán meghitt ünnepség vette kezdetét. Tóth Imre atya a szentmise szentbeszéde során elmondta a megjelent hívek és a jubilálók számára, hogy az ő ünnepük egyfajta példamutatás, ugyanis a mai fiatalok nem merik elkötelezni magukat a házasság szentségével. A rohanó életritmus és a változó jellemek bizonytalanná teszik a fiatalságot. Nem mernek egy olyan esküt tenni, ami lekötné őket egy egész életen át. Sajnos egyre gyakoribbak a válások, ami most is bizonyítéka a jelenlegi generáció bizonytalan életének. Ebben a bizonytalan világban viszont az elmúlt évtizedek azok, amelyek példát tudnak mutatni annak érdekében, hogy létezik hűség, életen át való együttélés, ami a jóban és rosszban való együttes kitartást tudja eredményezni.
A szanyi jubilálók nevében néhányan a szentmise végén virágcsokorral köszönték meg Tóth Imre atyának az ünnepi szentmisét, hogy gondolt rájuk azon boldog pillanatok alatt, amikor is az eltelt évtizedek emlékei peregtek vissza a szent falak között.
Hangos orgonaszó kíséretében Tóth Imre plébános emléklapokat adott át a jubiláló házaspároknak, amit a helyi önkormányzat készített el a jeles napra.
60 év
Sipőcz Ferenc – Simon Gabriella
Horváth Ignác – Horváth Rozália Rózsa
40 év
Funtek László – Orbán Lívia
Lukács Béla – Hegyi Zsuzsanna
Funtek István – Szanyi Katalin
Vicsápi Géza Tamás – Ács Anna
Bögöly István – Radics Margit
Nagy Ottó – Puskás Márta
Töreki Gyula – Kiss Mária
Szabó József – Tóth Terézia
Tóth Ferenc – Huszár Erzsébet
Süle Zoltán – Schnatner Marianna
Magyar László – Pethő Anna Ildikó
Huszár Antal – Hajszán Teréz
Keszler József – Császár Anna
30 év
Katona László – Fülöp Ilona
Koroknai György – Családi Margit
Kocsis Imre – Nagy Margit
25 év
Berkes László – Funtek Katalin
Kovácsovics László – Hegyi Kinga
Kovács József – Szabó Márta
Bella Árpád – Funtek Ágota
Helyes György – Szijártó Judit
Szabó István – Puskás Gyöngyi
Kiss Gyula – Edvi Andrea
GULYÁS ATTILA