2008.12.19. 18:16
Vizsgáztak a zeneiskolások Szanyban
Szany - Csütörtök délután öt órakor a szanyi Dózsa György utcai Házasságkötő terem zsúfolásig megtelt szülőkkel és érdeklődőkkel, ugyanis az Allegro Zeneiskola növendékei mutatták be mit is sajátítottak el az idei évben.
A karácsonyi tanévzáró ünnepségnek is betudható rendezvény folyamán, óvodásoktól egészen az alsó tagozatos iskolásokig bezárólag léptek fel gyermekek. A közel két órás műsorban zongora , fuvola, klarinét, furulya, valamint gitárral szóló előadásokat láthatott a közönség. A szülők csillogó szemekkel figyelték apró csemetéiket, akik szívvel - lélekkel adták elő produkcióikat. A felkészítő tanárok arcán is öröm ragyogott, hiszen büszkék voltak azokra a gyermekekre, akik az általuk koreografált műsorral szórakoztatták a megjelenteket. Nem is lenne jellemző Szany Nagyközségre, ha tánc nélkül fejeződne be egy ünnepi műsor, amit most ezen alkalommal sem cáfoltak meg a zene újoncai, ugyanis hatalmas siker koronázta fellépésüket.
A kint tomboló zord időjárás ellenére, a házasságkötő teremben vidámság uralta a teret, ugyan házasság nem köttetett, de hasonló boldogsággal indultak haza azok a szülők, akik láthatták gyermekeiket a zeneiskolások karácsonyi műsorán.
Kép és Szöveg: Gulyás Attila