Tápszentmiklós másodszor is csatát nyert

Tápszentmiklós - Az Országgyűlés hétfő este elfogadta azt a kiegészítő módosítást, amely kedvező döntést hozott a törvénymódosítást elsőként kérő Tápszentmiklós településnek.

tudósító


A több mint egy hónapon át tartó kemény "csatában" először az Oktatási,
majd az Önkormányzati, később a Költségvetési bizottság is támogatta a
kis falu kérelmét. Végül a kormány is bevette a támogatotti sorba, így a 
hétfői szavazásra már csak az izgalom maradt, vajon átmegy-e a törvény, vajon újra megmenekül-e a 208 gyermekkel működő iskola. A tét tehát nem volt kevés, hiszen a kiegészítő normatíva amelyet a község elvesztett volna, 27 millió forint.

A törvénymódosítást Tápszentmiklós azért kérte, mert a négy község által létrehozott iskolafenntartási társulásban az alsó tagozat nem a
székhelytelepülésen működik és ezért bukta volna el a kiegészítő
normatívát.

A hétfői módosított szabály csak a 2009 január elseje után létrehozott
intézményfenntartási társulásoknál írja elő azt, hogy kiegészítő
normatívát nem kaphat az az intézményfenntartási társulás, ahol a
székhelytelepülésen nyolc évfolyamnál kevesebb évfolyam működik. A
megyében egyedülállóan létrehozott Tápszentmiklósi társulás így
továbbra is a jelenlegi rendszerben működhet.

Kovács József, aki jelen volt a hétfői parlamenti ülésen, megköszöni
mindenkienek a segítségét, aki bármilyen tettel szolgálta a kistelepülés
életbenmaradásának esélyét.

Jó döntést hozott ez ügyben az Országgyúlés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában