Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

A Mars légkörében korábban sem lehetett elég szén-dioxid a felszíni vízhez

A fiatal Mars légkörében nem volt elegendő szén-dioxid ahhoz, hogy folyékony víz lehessen a felszínén - vélik az amerikai űrügynökség, a NASA kutatói.
Bár a NASA Curiosity marsjárójának geológiai bizonyítékai arra utaltak, hogy a múltban lehetett folyékony víz a Marson, a vörös bolygón 3,5 milliárd éve túlságosan kevés volt a szén-dioxid ahhoz, hogy üvegházhatást idézzen elő és felolvassza a vízjeget - olvasható a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) tudományos lapban bemutatott tanulmányban.

A Curiosity a Gale-kráterből gyűjtött kőzetmintákat, amelyről a kutatók úgy hiszik, egykor egy ősi tó helye volt. A mintavétel elemzésekor azonban nem találtak karbonátok jelenlétére utaló határozott bizonyítékokat. 

Ha a Föld felszínén szén-dioxid vízzel lép kölcsönhatásba, a kémiai reakció hatására karbonát keletkezik, amely más elemekkel és vegyületekkel interakcióba lépve karbonátásványokat hoz létre a víztest alján. A legismertebb karbonátásvány a kalcit, mely a Föld tengereinek fenekén vastag rétegben rakódik le.

A Curiosity azonban nem észlelt karbonátot egyetlen, az egykori tó fenekéről gyűjtött mintában sem, mióta 2011-ben landolt a Gale-kráterben.

Bár a Mars most már hideg és száraz, számos bizonyíték szerint a bolygó felszínét egykor folyók, vízáramlások és tavak tarkították, megfelelő körülményeket teremtve az élet kialakulásához. 

"Akkor is nehezen létezhetett folyékony víz a Mars felszínén, ha százszor annyi szén-dioxid lett volna a légkörben, mint amennyiről a kőzetmintákból szerzett bizonyítékok árulkodnak" - mondta Thomas Bristow, a NASA kutatója.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életnagyságú játéktigris segítségével gondozzák az elárvult kölyköket

Életnagyságú játéktigris segítségével gondozzák az elárvult kölyköket
A kölykök ugyanúgy játszanak a pótanyával, mint ahogyan anyjukkal játszanának. Tovább olvasom