Kisalföld logö

2019. 06. 17. hétfő - Laura, Alida 19°C | 28°C Még több cikk.

32 ezer éves levágott farkasfejet találtak Jakutföldön

32 ezer éves levágott farkasfejet találtak Jakutföldön
Ez az első alkalom, hogy pleisztocén korabeli farkast találtunk épen megmaradt szövetekkel.
Harminckétezer éves, hatalmas farkasfejet találtak ép aggyal és fogakkal Szibériában - közölte a helyi tudományos akadémia.

A szőrrel borított fejet tavaly nyáron találta meg egy helyi lakos az örök fagy birodalmában, egy jakutföldi folyó partján - áll a péntekre virradóra kiadott közleményben.

A Jakutföldi Tudományos Akadémiának átadott leletet orosz és japán paleontológusok vizsgálták meg, akik megállapították, hogy egy pleisztocén korabeli farkas (Canis dirus) 32 ezer éves fejéről van szó.

A 41,5 centiméter hosszú fej mérete nagyjából egy mostani farkas testmérete felének felel meg, amelynek a hossza 66 és 86 centiméter közötti - olvasható a közleményben.

"Ebből arra lehet következtetni, hogy a pleisztocén korabeli farkas óriási méretű volt" - közölte az akadémia.

A Trust My Sience című francia tudományos hírportál szerint a tudósok megállapították, hogy felnőtt farkasról van szó, 2-4 éves lehetett, amikor elpusztult.
Fotók: MTI
Fotók: MTI
A fejben sértetlen az agy, valamint minden foga megmaradt" - hangsúlyozta a közlemény, amely "szenzációs" felfedezést emleget. A szövet és szőrzet szintén ép.

"Ez az első alkalom, hogy pleisztocén korabeli farkast találtunk épen megmaradt szövetekkel" - hangsúlyozta Albert Protopopov, a Jakutföldi Tudományos Akadémia munkatársa a közlemény szerint.

"Össze fogjuk hasonlítani a ma élő farkasokkal, hogy megértsük, hogyan fejlődött tovább a faj, és rekonstruáljuk, hogyan nézett ki" - tette hozzá.

A ragadozó DNS-vizsgálatát a Svéd Természettudományi Akadémiával együttműködve fogják elvégezni a közlemény szerint.

Korábban már találtak ősi farkasmaradványokat, például egy 50 ezer éve Kanadában elpusztult kis farkas mumifikálódott tetemét. 2015-ben tudósok egy 35 ezer éves farkascsont DNS-e segítségével elemezték a farkasok és kutyák közötti evolúciós szétválást - emlékeztetett a Trust My Sience.

A Siberian Times című lap szerint a farkasfejet Tokióban állították ki, gyapjas mamutok és más, jégbe fagyott állatokkal együtt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön mennyit fizetne egy 300 éves hajóroncsról származó borért?

Ön mennyit fizetne egy 300 éves hajóroncsról származó borért?
A Christie's aukciósház, a kikiáltási ár csaknem 33 ezer dollár (mintegy 9,4 millió forint)… Tovább olvasom