Természeti kincseink

2012.02.29. 11:53

Csodaszarvasok

Ritkán történik meg, hogy a természetet járóval ne történjék valami emlékezetes: hogy úton-útfélen ne látnék valami szép vagy ritka növényt, illetve állatot. Februárban is többször tettem terepbejárásokat.

Ilyenkor télen szeretem bejárni a tavasszal induló munkák helyszíneit, a még pihenő élőhelyeket. A lombját vesztette fák, bokrok átláthatóvá teszik a területet. Nem egyszer jártam úgy, hogy tavasszal alig ismertem rá a területre, és ha előzőleg nem jártam volna be alaposan, kereshettem volna tárnalakó pókjaim lakhelyét, soha nem találtam volna meg.

Pápától nem messze szeltem a kilométereket autómmal. A táj, ahol haladtam leginkább fekete ruhát öltött szántóföldekkel volt szabdalva. Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem kötöttem ki valamelyik szántásban… pár másodperces filmszakadás után jutott el csak az agyamba az a képi inger, mely gímszarvasok egy hatalmas csordáját jelenítette meg nekem. Miután magamhoz tértem és sikeresen visszarántottam a kormányt, az úton maradtam autómmal Ha nem volt elég nagy szerencse, hogy megúsztam az árokba landolást, még az út is elkanyarodott kissé jobbra és eltűnhettem a szarvasok szeme elől. A csorda egy szántáson gyülekezett, ami egy patakkal volt határos. Az út ezen a patakon vezetett át, amit két oldalról fák öveztek. Szívem a torkomban dobogott és csak arra tudtam gondolni, hogy ilyen szerencsém nem lehet. Ekkorra már lehúzódtam az út szélére. Nagyon óvatosan kiszálltam az autóból. Olyan érzésem volt, mikor az ember némán akar ordítani. Tudtam, hogy egy óvatlan mozdulat és megriadnak, de mégis tele voltam feszültséggel. A csomagtartóból kivettem a fényképezőgépet, épp a teleobjektív volt rajta, így azt már nem kellett cserélnem. Nem mertem bezárni a kocsit se, hátha annak hangjára riadnak meg. A hídra érve láthattam, amint ott állt az a több tucat gímszarvas. Kihasználva a híd korlátja adta rögtönzött állvány lehetőségét: ráhelyeztem a gépet. Emlékszem: rikító sárga volt ez a fémcső. Bár igyekeztem óvatos lenni, mire elhelyezkedtem, a szarvasok már régen észrevettek. Nem találtak veszélyesnek, így helyben maradtak és inkább egymással foglalkoztak, de mindig volt közöttük olyan, aki szemmel tartotta a furcsa idegent. Lélegzetet visszaszorítva fényképeztem őket, miközben próbáltam az élményből is minél többet magamba szívni. A főiskolán volt egy tanárom, aki azt mondta nekünk, hogy a terepen járva, mindig próbáljunk minél több információt a fejünkbe raktározni. Mondta ezt miközben jobbra-balra csavargatta a fejét. Ettől én és társaim leginkább elszédültünk, így ezt a technikát sosem sikerült elsajátítanunk. Most is inkább mozdulatlan próbáltam lenni és bár ténylegesen lubickoltam a szarvas csapat nyújtotta élményben, azért teret engedtem a gépemnek is, hogy ő is ugyanezt tegye.

Elmélyedtem kicsit az agancsok tanulmányozásában. Vadász családban nőttem fel, így nem áll távol tőlem a dolog. Igazán kapitális példány nem volt közöttük. A legtöbb agancs szép, jól kivehető volt, több egyednél a szemág, a jégág, illetve a középág és a korona is szabályos. Az agancsok egy bizonyos határon belül nagyon változatosak tudnak lenni. Nem mindegyik szarvason volt teljes a fegyverzet. Több közülük már ledobta az egyik ágát. Most is ütköztek, lehetett hallani az agancsok csattogását. Volt közöttük egy öreg bika, ide-oda kocogott a csoport körül. Halk horkantásokat hallatott, miközben párafelhő hagyta el száját. Mielőtt azt hihettem volna, hogy ez a bika a csapat vezetője, csak mint rendesen: a háttérből egyszercsak egy tehén lépett elő és a csapat élére vágott. Láttam már korábban, hogy kémlel és a bikákkal ellentétben ő bizalmatlan irányomban. Színre lépése pillanatától megbolydult a csorda, s mint zavart méhkas, tekeregtek össze-vissza. Aztán egy jel és megiramodtak a több mázsás testek. Dübörgött a föld a paták vágtája alatt, elöl a tehén, utána a majd ötven főből álló rudli. Átvágtak az úton, tőlem már távolabb és vágtáztak tovább a messzi erdőség felé. Nehezen tértem magamhoz. Egy autó közeledett felém a szarvasok csapatával ellentétes irányból. A sofőr egy megmételyezett bolond fotóst látott csak az út mentén… mosolyogtam elvarázsolva, mert percekkel azelőtt csodaszarvasok jártak ott…

Címkék#Gímszarvas
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!