Pókiszony-űzés kísérlete egy osztálytalálkozón

Nemrég osztálytalálkozón voltam. Az összejövetelen mindenki elmondta, hogy mi lett belőle, vagy legalább is, hogy merrefelé tart. Én sem rejtettem véka alá, hogy a biológusi pályán belül ezekkel a nyolclábú állatkákkal foglalkozom. Akinek ez újdonság volt, szokásos módon némi megrökönyödéssel fogadta. Az osztálytermi beszélgetések után egy étterembe mentünk.

Vacsora végeztével kis klikkek kezdtek alakulni, meséltünk magunkról, életünkről, terveinkről...

Lassacskán somfordáltak egykori cimborák, rég nem látott bajtársak, asszonnyá, feleséggé, anyává lett osztálytársnők az ifjú pókászhoz. Megválaszolatlan kérdéseikkel többen is megkörnyékeztek. Nem lepődtem meg, felkészültem a kíváncsiskodók megjegyzéseire, hiszen ilyenkor általában ugyanazok a gondolatok fogalmazódnak meg a hallgatóságban: „Mennyire veszélyesek azok a hatalmasra nőtt állatok?" „Tényleg belemásznak a szánkba meg mindenhova ahova csak tudnak?" A csípésük, vagy ami még jobb, a HARAPÁSUK halálos?" „Egyáltalán mit lehet bennük szeretni?"

 Húúú...

Igyekeztem egy kicsit jobb belátásra bírni hajdani osztálytársaimat, küldetésemnek éreztem reklámozni, megszerettetni - e rövid idő alatt is - a nyolclábú teremtményeket.

Elmeséltem, mitől is kaszáspók a kaszáspók. Megfigyelte-e már valaki - még mielőtt halálos csapást mért rá - hogy leszakadt lába elkezd kaszáló mozdulatokat végezni. Nem véletlen a levált láb önálló élete, mert míg csodálkozva figyeljük a furcsa, test nélküli kapálódzást, a kis kaszás már el is tűnt a konyhaszekrény mögött.

Na, ez tetszett a lányoknak:) Elmeséltem nekik, hogy a kaszáspókok eredeti élőhelyük nem az ember alkotta tér, csakhogy itt nálunk az ő igényeiknél hidegebb és nem egyenletes a klíma, ezért aztán bekéredzkednek otthonunkba. Ez - a mi meleg, és egyenletes hőmérsékletű életterünk - a feltétele annak, hogy északabbra tudott húzódni a faj. Sok háziasszony örömére:))

Igyekeztem minél érdekesebb dolgokat mesélni... Elmondtam, hogy a nagy álkaszáspók, ha valami vagy valaki megzavarja, körbe-körbe kering, rángatózik, mellyel nagyobbnak igyekszik tűnni. Volt, aki mosolygott, de volt olyan is, akin láttam alig várja, hogy hazaérjen, partvist ragadjon, aztán...

Nagyon érdekesek ezek az állatok. Egyáltalán nem mindegy például, hogy kaszás vagy álkaszás az a pók. Ismerhetjük a szoba sarkából a hosszúlábú kaszáspókot, ami valójában nem is kaszáspók. Ezek az un. álkaszáspókok. Biztatok mindenkit, hogy merjen közelebb menni és nézze meg, hogy az elő- és az utótestük egy vékony pálcára emlékeztető képlettel van összekapcsolva. A kaszáspókoknál az elő- és az utótest teljes szélességében összeforrt. Ez utóbbival a lakásban nem is találkozhatunk, ez egy külön állatcsoport.

Láttam, hogy többen szorgalmasan töltögették már ekkorra poharukat, s a találkozó hangulata kezdett nosztalgikus hangvételbe torkollni- s gimnazista lazasággal találtunk könnyedebb témákra némi jófajta kedélyfokozó mellett...

Arra gondoltam így a hangulat tetőfokán még egy apró megjegyzéssel, akciófilmbe illő zsákmányejtő történettel aznap estére tervezett pókiszonyűző- küldetésemet bevégzem...

A lakásokban nem csak álkaszáspókkal, hanem az ún. csupaszpókkal is találkozhatunk. Ennek a kis állatnak a különlegessége az, hogy a csáprágóihoz egy mirigy csatlakozik, melyből a levegőn hamar száradó fehérje szálat bocsát ki. A párás lakrészekben, kamrákban, fürdőszobákban tartózkodó állat, ha lőtávolon belül észrevesz egy legyet, egyszerűen kibocsátja ezt a szálat és gúzsba köti az arra alkalmatlankodó állatot. Sajnos még nem tudtam megfigyelni, de biztatok mindenkit, ha pincéje, kamrája lakójává vált egy csupaszpók, s éppen legyek lepik el a helyiséget, legyen türelmes megfigyelni nyolclábú lakótársát, s a zsákmányolás élményét ne hagyja ki!