Bulvár, celeb

2019.06.23. 10:56

Világsztár lett Liszt Ferenc szépunokája

A 17 éves, világszerte ünnepelt virtuóz vérében van a muzsika, Michael Andreas Häringer ugyanis Liszt Ferenc szépunokája.

Liszt Ferencet imádták a nők és ő is rajongott a szebbik nemért. Kevesen tudják, hogy több mint harminc évvel fiatalabb tanítványától, Sofie Mentertől született egy gyereke, akinek egyik leszármazottja Michael Andreas a szépapjához hasonló tehetség a zongora mögött.


A 17 éves virtuóz a Borsnak elmesélte, hogy négyéves korában kezdett el egy kórusban énekelni, ám amikor először látta tanárát a zongora mögött, minden megváltozott.


– Elkezdtem nyaggatni édesanyámat, hogy játszhassak én is, és már két-három lecke után jelezte a tanárom, hogy sokkal gyorsabban fejlődöm, mint a többi gyerek – meséli az első koncertjét hétévesen adó Mi­chael. – A barcelonai konzervatórium hat évét négy év alatt teljesítettem, és 2014 júniusában, 12 évesen én lettem a legfiatalabb diák, aki elvégezte az iskolát – folytatja a fiú, aki a zongorázás mel­­lett film- és elektronikus alapú zenéket is szerez, videóklipeket forgat, sőt énekel, és hegedűn is játszik.


 Häringer kilencéves korában elveszítette az édesapját, és a trauma miatt egy évre abbahagyta a zenélést, ám karrierje nem tört meg, azóta többek között megnyerte a Got Talent tehetségkutató spanyol kiadását, videóit pedig százezrek nézik meg az interneten. Az ifjú mű­vész híres rokonságáról is mesélt a Borsnak, itt találja a teljes cikket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!