Bulvár, celeb

2019.05.18. 10:54

Rockzenekar készít videóklipet a családon belüli erőszakról és az önvédelemről

A Saturday Overnight Kovács Ildikó önvédelmi szakértővel a társadalmi felelősségvállalás jegyében, elhivatottságból készít videóklipet, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a párkapcsolaton belüli erőszak megelőzésére, valamint így kívánnak bátorságot és erőt adni az áldozatoknak, hogy ki tudjanak szakadni bántalmazó kapcsolatukból.

Bárkiből lehet áldozat


- Ma Magyarországon minden ötödik nőt ért már erőszak a párkapcsolatában és a családon belüli erőszak hetente egy halálos áldozatot is követel. Rendkívül fontosnak tartom, hogy minden lehetséges fórumon felhívjuk a figyelmet arra, hogy ezzel a problémával foglalkozni kell – magyarázza Kovács Ildikó. Hozzáteszi, a Saturday Overnight fronténekesnője is rendszeresen lejár hozzá az oktatásokra, így már nagyon érett az idő, hogy elkészüljön a dal és a hozzá kapcsolódó videóklip.


- Rögtön tetszett a kollaboráció ötlete, az pedig, hogy egy ilyen fontos témában szólalhatunk meg, nagy felelősség is a számunkra. A szívemhez különösen közel áll a téma, hiszen az ismertségi körömben is voltak érintettek a párkapcsolaton belüli erőszakban – húzza alá Tóth Dominika. Úgy véli, ha lehetőségük van arra, hogy segítsenek másoknak azzal, hogy dalt írnak az önvédelem fontosságáról és a bántalmazó kapcsolatból való kilépésről, akkor meg kell tenniünk.

Saturday Overnight

Saturday Overnight

Erő, bátorság és technikai tudás kell az önvédelemhez


- A Törjük át! című dalban olyan üzenetet szerettünk volna közvetíteni, ami önbizalmat is ad az érintettek számára, ugyanakkor erőteljesen fel tudja hívni a figyelmet arra, hogy a baj bárkivel megtörténhet. Emellett azonban meg akartuk mutatni azt is, hogy egy bántalmazó kapcsolatból ki lehet lépni – teszi hozzá az énekesnő. Rámutat ugyanakkor arra is, hogy viszonylag ritka az, hogy egy rock együttes a társadalmi felelősségvállalás jegyében egy ilyen fontos üzenetet közvetítsen pedig meggyőződése szerint a zene egy rendkívül jó csatorna arra, hogy megszólítsák a fiatalokat.


- Bízunk abban, hogy a klip minél többekhez el fog tudni jutni, s ha már csak egy bántalmazást is meg tudunk előzni vele, akkor már megérte – fűzi hozzá Tóth Dominika. Kovács Ildikó szerint az áldozatoknak többfajta segítségre is szükségük van. Egyrészről önvédelmi edzéseken a technikai tudást kell elsajátítaniuk, a zene pedig alkalmas arra, hogy a fizikális síkon túl lélekben is megerősödjenek.


Csütörtökön klip-premier


- A klip forgatása három napig zajlott, s mindenki elhivatottságból vett részt a produkcióban. Hatalmas köszönet illeti a zenekart, a klipben szereplő tanítványaimat és a videót készítő Budavári Schönherz Stúdió munkatársait is, hogy fontosnak érezték, hogy az ügy mellé álljanak – teszi hozzá az önvédelmi szakértő.


A videóklip csütörtökön kerül fel a legnagyobb videómegosztó oldalra a Saturday Overnight csatornájára, de a közösségi média felületein is megtekinthető lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!