Bulvár, celeb

2019.06.07. 08:25

Elvarázsolt koncert - a kapuvári bűvész a Wellhellóval lép fel Közép-Európa legnagyobb szabadtéri színpadán - videó

Kiss Balázsról többször írtunk, sőt, megmutattuk fergeteges trükkjeit videón. A kapuvári bűvész hazai és nemzetközi verseny díjait söpörte be, a Facebookon 10 ezren követik. A fiatal bűvész most olyan produkcióban varázsolhatja el a közönséget, amelyre még nem volt példa itthon.

Szeghalmi Balázs

Egy éve készül a produkció


"Évek óta ismertük egymást a wellhellós srácokkal. Tavaly a VOLT Fesztivál kulisszák mögötti részében hosszabban beszélgettünk. Sopronban vetődött fel először az illuzionista elemekkel teletűzdelt koncert ötlete. A srácok dobták be ezt, első blikkre azt mondtam, hogy ez igen, ez nagyon komoly! A Wellhello két frontembere, Fluor Tomi és Diaz – Csöndör László a szerk. – mindig olyan újdonságokban gondolkodik, amivel más zenekarok még nem próbálkoztak, ami ütős, nagy volumenű. Azt gondoljuk, hogy a modern bűvészet van olyan menő, hogy egyszerre több ezer embert elkápráztasson" – kezdte a közös show történetét Kiss Balázs.


"Az első hónapokban építettem az illuzionista műsor tematikáját, gyakorlatilag tavaly nyár óta dolgozunk az elvarázsolt koncerten" – folytatta a kapuvári bűvész.

 


David Copperfield is csak pislogna


Nos, sokat már nem kell várni a fellépésre, jövő pénteken kiderül a Budapest Parkban, milyen trükkök lapulnak Wellhello és Balázs tarsolyában. A show Közép-Európa legnagyobb szabadtéri színpadán debütál, az attrakciókat nem lőjük le előre.


"Annyit elárulhatok, hogy látványos, meghökkentő, magas költségvetésű showelemekkel készülünk, itt nem kártyás trükkökről van szó. Fluorék olyan mutatványokat kértek, amikre David Copperfield is csak pislogna. Nagy dolgok fognak eltűnni a színpadról, még nagyobbak pedig lebegnek majd. A másfél órás műsorban szinte végig a színpadon leszek, majdnem az összes zenei számot bűvésztrükkel fűszerezzük. Lesz olyan momentum, amikor Fluor és Diaz ad elő bűvészmutatványt és olyan is, amikor a közönség soraiból vonunk rajongókat a műsorba" – tudtuk meg a kapuvári bűvésztől.

 

Kiss Balázs (j) és Fluor Tomi (b) tavaly nyáron a VOLT Fesztiválon Sopronban. Itt vetődött fel először a közös show ötlete.

Kiss Balázs (j) és Fluor Tomi (b) tavaly nyáron a VOLT Fesztiválon Sopronban. Itt vetődött fel először a közös show ötlete.

Egyedülálló élmény


A Wellhello és Kiss Balázs jelenleg gőzerővel készül a műsorra. Várható, hogy lesz folytatása az elvarázsolt koncertnek? – kérdeztük. "Erre egyelőre nem tudok válaszolni, most arra koncentrálunk, hogy olyan koncert- és showélményben legyen a közönségnek része, mint itthon még soha" – válaszolta Balázs.


Az biztos, hogy Magyarországon zenekar még nem lépett fel olyan koncerttel, amelyet illuzionista elemekre fűznek fel. Ez világviszonylatban is unikumszámba megy. Hamarosan beszámolunk az egyedülálló fővárosi koncertről, addig is kedvcsinálót nézhetnek Balázs trükkjeiről ide kattintva.

 

Hamarosan kiderül, mivel ejti ámulatba a közönséget hazánk egyik legnépszerűbb együttese és Kiss Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!