Bulvár, celeb

2015.06.11. 17:47

A kávéházi cigányzenéről szóló könyv jelent meg a Rajkó Zenekar gondozásában

A kávéházi cigányzene kialakulásáról és a magyar polgári kultúrára gyakorolt hatásáról szóló könyv jelent meg Nyerges Erika tollából a Rajkó Zenekar és Művészegyüttes gondozásában.

A csütörtöki budapesti könyvbemutatón a közművelődési szakemberként és pedagógusként dolgozó szerző elmondta: nem zenetörténeti vagy néprajzi, hanem mindenekelőtt művelődéstörténeti munkát írt, amely a kezdetektől 1941-ig mutatja be a magyarországi cigányzene és az azt művelő cigányzenészek kapcsolatát a kávéházakkal, olyan nagy alkotókkal, mint Gárdonyi Géza vagy Ady Endre, és általában a magyar polgári világgal.

Mint mondta, „a magyar közönség egy tagjaként" a maga módján, egy könyvvel szeretné megköszönni azt a szolgálatot, amelyet a cigányzenészek a hazáért tettek.

Nyerges Erika úgy fogalmazott: a cigányzenészek a magyar nép vigasztalói és örömadói, akik számos nagy művészt ihlettek remekművekre a festészet, az irodalom, a színművészet és a zeneművészet terén, és abban is kulcsszerepük volt, hogy fel tudjuk dolgozni történelmi bukásainkat.

A könyv anekdotákat villant fel, híres zenészek portréit rajzolja meg, de kitér például a zsidó vendéglősök és a cigánymuzsikusok kapcsolatára és a beszivárgó dzsessz hatására is.

A szerző az MTI kérdésére elmondta: azért 1941-ig tart az áttekintés, mert a háború megbontotta az addigi egységet, összekuszálta a viszonyokat, és "ebbe már nem akart belemenni". Tervei között szerepel a magyarországi cigányzene 1945 utáni történetének megírása, és ebbe a munkába már szeretné bevonni a ma élő cigánymuzsikusokat is - tette hozzá. Gerendási István, a Rajkó Zenekar és Művészegyüttes igazgatója hangsúlyozta: ez a könyv is hozzájárulhat a cigányzene élő hagyományának továbbviteléhez, amelyre oly nagy szükség van napjainkban. Kitért az állami támogatás hiányában kialakult nehéz helyzetükre is: míg néhány éve még 50 művészt tudtak főállású státuszban alkalmazni, addig ma már egynek sem tudnak ebben a formában munkát biztosítani.

Kiemelte, hogy folytatják oktatási tevékenységüket, amelynek keretében az elmúlt évtizedekben több ezer kiváló cigány és nem cigány művészt neveltek ki. A családok nehéz anyagi helyzete miatt további kihelyezett zene- és tánctagozatokat nyitnak vidéken, és többek között hangszervásárlással is próbálják támogatni a fiatal tehetségeket – tette hozzá.

A bemutatón Farkas László, a örökös tiszteletbeli fővajda is méltatta Nyerges Erika könyvét. „Nagyon fontos lenne elérni, hogy a kávéházak, mulatók újra élő cigányzenével teljenek meg. Úgy érzem, hogy a magyar népnek hiányzik ez" – hangsúlyozta. Gerendási István az MTI-nek elmondta: egyelőre kis példányszámban nyomtatták ki a könyvet, és oktatási intézményeknek, könyvtáraknak küldenek belőle, de ha sikerül támogatókat szerezni, akkor a tervek szerint még idén nagyobb példányban is elkészítik és szélesebb körben terjesztik majd a kötetet, így elérhető lesz könyvesboltokban és az interneten is.

Címkék#Zene

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!