Bulvár, celeb

2019.05.19. 22:42

A John Wick a Bosszúállók első legyőzője

A harmadik John Wick-film vetett véget a Bosszúállók: Végjáték egyeduralmának az észak-amerikai mozik jegypénztáránál - írta a variety.com iparági becslésekre hivatkozva.

A John Wick: 3. felvonás - Parabellum című akcióthrillerre a várakozásokat felülmúlva, 57 millió dollárért (16,6 milliárd forint) váltottak jegyet a hétvégén.


A film ezzel megelőzte a Marvel rekordokat döntő szuperhősfilmjét, a Bosszúállók: Végjátékot, mely a negyedik hétvégéjét 29,4 millió dollár jegybevétellel zárta, a második helyre visszacsúszva.


A John Wick akciófilm-franchise harmadik darabja jóval erősebben nyitott, mint elődei, a 2014-es első rész vagy a tavalyelőtti második folytatás.


A Parabellum egyben a sorozat legjobban kezdő epizódja Észak-Amerikán kívül is, 92 millió dollárt gyűjtött 66 ország jegypénztárainál.


A Bosszúállók legutóbbi folytatásának eddigi észak-amerikai bevétele 771 millió, ezzel meghaladta az Avatar 761 millióját, így a második legmagasabb jegyárbevételű mozi lett Észak-Amerikában a 2015-ös Star Wars: Az ébredő Erő mögött, mely 937 millióval tartja a vezetést.


A hétvégi toplista harmadik helyét a Pokémon - Pikachu, a detektív című filmje foglalta el 24,8 millió dollárral, a Ryan Reynolds főszereplésével forgatott adaptáció ezzel együtt már 94 milliót hozott Észak-Amerikában.


Az Egy kutya négy útja című családi filmé lett a negyedik hely 8 millió dollárral. A filmet június 6-ától játsszák Magyarországon. Rebel Wilson és Anne Hathaway vígjátéka, a Csaló csajok az ötödik 6 millió dolláros hétvégi eredményével, ezzel 23 millióra rúg az észak-amerikai jegyárbevétele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!