2017.03.25. 08:00
100 év után is van még dolguk a népzenegyűjtőknek
Fonográf helyett kamerákkal, mikrofonokkal és világítástechnikával dolgoznak a modern népdalgyűjtők. Így tesz Both Miklós zeneszerző és a Kerekes Band frontemberei is, amikor a magyar, az erdélyi vagy az ukrán falvak kincseit kutatják - versenyt futva az idővel.
„Az utolsó pillanatban vagyunk" – nyilatkozta a március 15-én Kossuth-nagydíjjal kitüntetett Kallós Zoltán néprajzkutató, amikor arról kérdezték, mennyire fontos ma népzenéket és népdalokat gyűjteni.
A most 91 éves szakember egész életét ezek felkutatására és rögzítésére tette fel, munkásságának köszönhetően pedig felbecsülhetetlen értékű anyag gyűlt össze az elmúlt évtizedek alatt. Szerencsére vannak olyanok, akik továbbviszik ezt a munkát.
Ma is van mit gyűjteni
– Épp a napokban röppent fel a hír a Facebookon, hogy találtak egy gyergyói hegedűst, akitől eddig még senki sem gyűjtött anyagot – mondta Fehér Zsombor, a magyar népzenei alapokat funk, dzsessz, rock és elektronikus műfaji elemekkel feldolgozó Kerekes Band zenekar vezetője. Ahogy ő látja, pont az ilyen példák mutatják meg, sosem szabad azt gondolnunk, hogy többé már nincs értelme a népdalok és népzenék összegyűjtésének.
– Bartók Béla (aki épp ma lenne 136 éves – a szerk.) és Kodály Zoltán is azt mondta, az utolsó órában vagyunk. Bár azóta már eltelt majdnem 100 esztendő, úgy tűnik, még mindig találni friss forrást – tette hozzá Fehér Zsombor.
Sokszor örömzenélésbe torkollik egy-egy furulyázás. Fotó: Kerekes Band
Nénivel, bácsival beszélget
A népdalgyűjtés szó hallatán sokakban még ma is az a kép él, hogy az elkötelezett kutató egy mikrofont dug az idősek orra alá, és megkéri, énekeljenek egy kicsit. Ez a munka azonban egészen másról szól.
– Technológiailag (is) rengeteget fejlődött a gyűjtőmunka. Bartókék egy fonográffal járták a falvakat, de a mai munkához már nem elég, ha csak egy mobiltelefon van nálunk. A mi csapatunk például kamerákkal, nyolc darab mikrofonnal és mikrofonállvánnyal, fénytechnikával felszerelve indul útnak – mondta Both Miklós zeneszerző, előadóművész és szenvedélyes népzenegyűjtő. A Dal című műsorban is zsűriző alkotó meggyőződése, ha Bartókék ma élnének, ők is ugyanilyen aprólékossággal vennék fel az anyagokat. A rögzítés azonban csupán a munka felét jelenti.
Both Miklósék arra is figyelnek, hogy a dalokat mindig autentikus környezetben vegyék fel. Fotó: Both Miklós
– Itt nem csak dallamok és zenék „összegereblyézése" a lényeg. Beszélgetni kell a bácsikkal és nénikkel, megérteni azt a fajta motivációt, ami arra sarkallja őket, hogy továbbra is őrizzék a kultúrájukat egy olyan közösségben, ami ma már talán csak foszlányaiban létezik – tette hozzá Fehér Zsombor.
– A gyűjtéshez hozzátartozik a paraszti élet dokumentálása is, hogy megtudjuk, ki honnan jön, milyen családi tragédia vagy öröm hallható ki a hangjukból. Emellett mi minden esetben náluk keresünk szállást, ezzel ugyanis egy olyan viszony alakul ki, amitől sokkal fesztelenebb lesz az éneklés – árulta el a kulisszatitkot Both Miklós.
– Az ukrán falvakban ráadásul még nagyobb hangsúlyt kap, hogy az ott élők bizalmát elnyerjük. A helyzet ugyanis az, hogy a globalizáció miatt (aminek egyébként számos előnye van) egy óriási generációs szakadék alakul ki a falusiak között. A fiatalok kicikizik az időseket, hogy miért énekelnek, így aztán ők sem mindig énekelnek szívesen, ránk pedig furcsán néznek, hogy miért is akarjuk mi ezt felvenni – fűzte hozzá Both Miklós.
Aki ismer valakit
A népdalgyűjtőknek azonban nem csak a bizalom elnyerése miatt nehéz a dolguk. A kultúrát őrző helyi közösségek tagjai ugyanis nem maguktól jelentkeznek, fel kell őket kutatni ahhoz, hogy újabb és újabb énekeket, zenéket rögzíthessenek a szakemberek.
– A közösségekbe érve beszélgetni kell az ott élőkkel. Ők azok, akik pontosan tudják, kit kell megkeresnünk, csak legfeljebb nincsenek tisztában azzal, hogy ismernek olyan illetőt, aki például furulyázik – mondta Fehér Zsombor. A Kerekes Band vezetője szerint az ő segítségük nélkül nem is létezhet igazi gyűjtőmunka.
– A falvakba beérve általában a helyi plébánost, polgármestert keressük fel először, ők ugyanis biztosan ismernek olyanokat, akik ismerik és éneklik a helyi dalokat – árulta el Both Miklós.
1908-ban még csak egy fonográf szolgált a gyűjtésre. Fotó: A Concise History of Modern Music
Népdal helyett Wellhello
Népdalokat gyűjteni azonban sokkal több egy egyszerű munkánál. A zenekedvelő szakemberek szerint aki nem kötelezi el magát e mellett a hivatás mellett, az inkább bele se kezdjen – a gyűjtésnél ugyanis arra van szükség, hogy a kutató a velejéig át tudja érezni az előadók érzelmeit.
– Amikor gyerekkoromban nagyapámmal beszélgettem, mindig arra voltam kíváncsi, hogy milyen dalokat énekeltek. Folyamatosan nyaggattam azért, hogy húzzon elő egy-két nótát fiatalkora repertoárjából – mesélte Fehér Zsombor. Mint mondja, egy idő után nagyapja megelégelte a dolgot, és elmondta neki, hogy rossz úton jár. Számukra ugyanis nem az éneklés, hanem a földön végzett munka volt az első.
– Szombatonként aztán a fonóban előkerültek a dalok is, amit minden héten nagyon vártak. Ha pedig belegondolunk, ma is ugyanez a helyzet, csak a közeg más: mindenki a szombatot várja, hogy aztán a zene és a dalok mellett kiengedhesse a gőzt. Csak most épp Wellhellót énekelnek, nem népdalokat – mondta mosolyogva a szakember.
Nemcsak a dal, az egész kultúra fontos. Az asszonyok még a népviseletet is felveszik. Fotó: Both Miklós
Sült már a krumpli
– Bármikor előfordulhat, hogy levezetsz 1000 kilométert, és csak a célnál derül ki, hogy az alany, akihez jöttél, nincs is otthon. De pont ez a csodálatos ebben a munkában, hogy ezeket az anyagokat, emlékeket sosem lehet az internetről, a Facebookról vagy a YouTube-ról leakasztani, el kell érte menni, találkozni kell azzal, aki mindezt őrzi – mondta Fehér Zsombor, amikor arról kérdeztük, egy népdalgyűjtő számára mi az az érzelmi kapocs, ami a leginkább a munkájához köti a szakembert.
– Konkrétan történt ilyen, amikor Tankó „Fintu" Dezső pásztorfurulya-mesterhez látogattunk el. Az unokája közölte, hogy a nagypapa a nyári lakban van, így onnan még 10 kilométert kellett a hegyekben túráznunk. A nyári laknál viszont már sült a krumpli és a gomba a grillen, mi pedig beszélgettünk, ettünk, majd előkerült a furulya, és megkezdődött a zenélés. Hatalmas élmény volt – emlékszik vissza Fehér Zsombor.
Both Miklós szerint a gyűjtőmunka valójában egy kikapcsolódás, ami egy teljesen más környezetbe kalauzolja el a kutatót.
– Életem első igazán meghatározó élménye volt, amikor Erdélyben dolgoztunk. Mi is leköltöztünk a cigánysorra, és egy ideig ott éltünk velük. Más közeg volt, másfajta mentalitás. Amit egy ilyen úton kapunk a zenén túl, a világról való eltérő gondolkodás. Ennek megismerése, megértése a mi világról való elképzelésünket is gazdagítja – árulta el a népdalgyűjtő.
Életét szentelte a gyűjtésnek
Kallós Zoltán a Nemzet Művésze címmel és a Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő. Március 15-én kitüntették a Kossuth-nagydíjjal. Nagy sikert aratott gyűjteménye, a Balladák könyve, amely tartalmával – 259 ballada és további 8 ballada meseváltozata – a leggazdagabb magyar balladagyűjtemények egyike.
Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából bélyeget adott ki a Magyar Posta. Forrás: wikipédia