Kisalföld logö

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 16°C | 26°C Még több cikk.

X-Faktor: Tóth Marcell esett ki a második élő showban

A második élő show után Tóth Marcell esett ki a tehetségkutatóból. A harmadik adásban már csak tízen énekelnek majd.
A világkörüli turné jegyében zajlott az X-Faktor második élő showja. A versenyzők kaptak hideget-meleget, ahogy a zsűri tagjai is. Egymástól.

Az estét szombaton Tóth Marcell nyitotta egy Taylor Swift slágerrel. Összességében elégedettek voltak a produkcióval, Alföldi Róbert viszont hiányolta az energiát a dal végéről.

Batánovics Lili Etta Jonest idézte meg a színpadon, hatalmas energikat és érzelmeket mozgatva meg a színpadon.

A ByTheWay igazi showműsort csinált a színpadon, az asztalnál úlős-poharazós-tapsolós előadás nagy sikert aratott.

Eckert Anikó, a múltheti párbajgyőztes Stooshe Black Heart című dalával érkezett.

Bruno Mars Lazy Song-jával érkezett Bozsek Márk, aki végre visszakapta gitárját, amelynek a zsűri is nagyon örült. Alföldi unatkozott a szám alatt, Geszti Péter szerint Márknak végre sikerült ellazulnia és jól éreznie magát a színpadon.



Péterffy Lili Melanie Fiona Monday Morning című dalát hozta. A zsűri kifogásolta, hogy nem tudtak meg többet a lányról.

Csordás Ákos a Dirty Dancing nagy slágerét, a She’s like a windet hozta. Nem csak a közönség, hanem Ákos is elérzékenyült.

Krasznai Tünde Vaya Con Dios-slágerrel érkezett és igazi színházat csinált a színpadon.

A Fat Phoenix a svéd Army of lovers Crucified című dalát énekelte. A zsűri jelezte, nem ez volt a legjobb előadásuk.

Danics Dóra Amy Winehouse Valerie című számát énekelte. Alföldinak hiányzott valami, Szikora Róbert viszont azt mondta, még egy-két ilyen szereplés és kolléganőnek fogja hívni.

Szabó Ádám zárta a szombati élő adást az LGT Álomarcú lányával. Geszti hiányolta az érzelmességet, Szikora sem volt elégedett. Tóth Gabi megvédte mentoráltját.

A vasárnapi adásban fellépett a 20 éves születésnapjt ünneplő Anima Sound System, majd következett a 11 döntős. A szavazások után követekezett az eredményhirdetés. Először a Fat Phoenix jutott tovább, majd ByTheWay, Krasznai Tünde, Danics Dóra, Bozsek Márk, Eckert Anikó, Szabó Ádám, Csordás Ákos és Batánovics Lili.

Így a párpajra Tóth Marci és Péterffy Lili készülhetett. Tóth Gabi és alföldi Róbert is mentoráljta mellett állt, Geszti ugyan méltatta Lilit, mégis őt küldte haza. Szikora Róbertnél volt a döntés, ő viszont Marcit választotta, így jött a boríték. A nézők szavazatai alapján viszont Tóth Marcellnek ért véget az X-Faktor.

Olvasóink írták

  • 7. Vita-Max 2013. október 22. 07:11
    „Én ezt a Tóth gyereket be sem vittem volna az élő show-ba,és persze a rettenetesen nagy tapasztalatú mentorát,Tóth Gabit sem!!!!!!”
  • 6. pmiklos64 2013. október 21. 21:22
    „A Tóth Gabi mikor esik ki? Nagyon röhejes az orráig felpumpált kacsacsőrével...”
  • 5. Szabus87 2013. október 21. 19:59
    „Jaj, de irigyek vagytok!”
  • 4. Túrabakancs 2013. október 21. 17:56
    „Nem az a meglepő, hogy Marci kiesett hanem az, hogy egyáltalán mit keresett ott?”
  • 3. Zsupsz 2013. október 21. 17:43
    „A Lilu legalább olyan mélyen repül a kérdéseivel.”
  • 2. Mankapunka 2013. október 21. 16:12
    „Mikor esik ki a műsorprogramból végleg ez a szafaládé?”
  • 1. ekkenekepen 2013. október 21. 13:56
    „van valaki aki még néz ilyen mélyröptű baromságokat?!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könyv helyett gyereke lett a könyvesboltban

Könyvesboltban szült egy nő az Egyesült Államokban, mert túl hirtelen tört rá a vajúdás. Mind ő,… Tovább olvasom