Kisalföld logö

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 27°C Még több cikk.

Wolf Kati Takács Nikolasszal duettezik

Gőzerővel készülnek az X-Faktor még versenyben lévő énekesei a szombati élő adásra, de már megkezdődtek az előkészületek a december 22-ei koncertre is.
A 12 döntős ismét együtt lép színpadra, és Schiwert-Takács László, az X-Faktor kreatív főszerkesztője elárulta, közös produkciók és duettek is szerepelnek a programban. Az est egyik pikantériája, hogy Wolf Kati és Takács Nikolas duettet énekel majd.

A múlt hétvégén ők ketten párbajoztak a bent maradásért, végül Wolf Katinak kellett befejeznie a versenyt. A két énekes nagyon kedveli egymást, ezért is volt számukra öröm, hogy együtt énekelhetnek a Papp László Budapest Sportaréna színpadán.

Ax X-Faktor tehetségeinek többsége most először énekel majd ekkora közönség előtt, és a fergeteges hangulat, illetve a telt ház – a jegyeladások jelenlegi állása szerint -, garantált. A ShowTime Budapest tájékoztatása szerint állójegyek ugyan még kaphatóak a Ticket express jegyirodáiban és az Eventim hálózatában, de ülőjegyeket már csak korlátozott számban vásárolhatnak meg a rajongók.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

TV2 fejlesztései - kiterjesztett valóság és mobil applikációk

A TV2 úttörőnek számít a három képernyős technológiák fejlesztésében. Sikeres évet zárhat a tv2.hu,… Tovább olvasom