Kisalföld logö

2019. 04. 20. szombat - Tivadar Még több cikk.

WikiLeaks: Izrael már régóta Szuleimánt várja Mubarak helyére

Izrael már régóta (a közelmúltban alelnöknek kinevezett) Omar Szuleimánt szeretné Hoszni Mubarak jelenlegi egyiptomi államfő utódjaként látni - ez derült ki a WikiLeaks kiszivárogtató portál által kedden nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai táviratokból.

"A kairói nagykövetségre bízzuk az egyiptomi utódlási forgatókönyvek elemzését, de az nem kétséges, hogy Izraelnek leginkább Omar Szuleimán felelne meg" - olvasható a tel-avivi amerikai nagykövetségről származó üzenetben. Szuleimán, aki 1993-tól az egyiptomi hírszerzés vezetője volt, gyakran megfordult Izraelben, és a palesztinokkal folytatott béketárgyalásokban is részt vett közvetítőként.

A 2008 augusztusában kiadott dokumentum Ehud Barak izraeli védelmi miniszter egyiptomi vezetőkkel folytatott tárgyalásait foglalja össze. Mint a táviratból kiderül, az izraeli küldöttséget "megdöbbentette Mubarak öreges kinézete és összefolyó beszéde". Barak egyik tanácsadója, David Haham ezzel szemben nagyon dicsérte Szuleimánt, s megemlítette, hogy az izraeli külügyminisztérium és az egyiptomi hírszerzés között létesített "forródrótot" már naponta használják.

Az üzenet írói azt is megemlítették, előfordult, hogy Barak nyilvánosan üdvözölte az egyiptomi erőfeszítéseket az országból a Gázai övezetbe irányuló fegyvercsempészet megállítására.

A 82 éves, harminc éve uralkodó Mubarak által kinevezett Szuleimán kezdeményezéseit a békés átmenetre az Egyesült Államok is támogatja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb agyi molekula a depresszió hátterében

Nagyobb a klinikai depresszió kialakulásának kockázata azoknál, akik agyában kevesebb termelődik egy, az étvágyat és a stresszt szabályozó vegyületből. Tovább olvasom