Kisalföld logö

2019. 04. 18. csütörtök - Andrea, Ilma Még több cikk.

Szextollakat osztogatott elsős nebulóknak a Német Kommunista Párt

Szextollakat osztogatott kisiskolásoknak életük első iskolanapjának reggelén a Német Kommunista párt Essenben.

Nem szexuális felvilágosító kampány részeként, nem szándékosan adták a párt aktivistái az Adolf Reichwein iskola legkisebbjeinek a szokásos édesség mellé a nem szokásos tollat. Mint kiderült, az üzlet eladója, amelyben vették az íróeszközöket, azt mondta, hogy a tollak csupán világítanak, ha benyomnak rajtuk egy gombot.

Ennél azonban többet tudtak, és jó pár szülő fedezte fel igen dühösen, hogy az íróeszköz erotikusan pózoló, alulöltözött nők képeivel is szolgál. Azonnal panaszkodtak az iskolánál.

Az meg a Német Kommunista Pártnál, mely felháborodott és megütközésének adott hangot, hogy pornográfia határát súroló tollak kaphatók szokvány boltokban. Emellett mély sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt és felajánlotta, hogy kicseréli a tollakat megfelelőbb ajándékra - adta hírül a brit Metro újság.

Olvasóink írták

  • 3. szocdem 2010. szeptember 11. 10:54
    „1-2!

    Ha tudnátok mit esztek nap mint nap a "nem kommunista" kereskedők jóvoltából.....:)))))

    egyébként nem tisztem megvédeni a komcsikat, de télleg semmi közük a történethez. Ők jót akartak, csak valaki már megint bazira kapzsi és ostoba volt, és nem komcsi.”
  • 2. sturmtiger 2010. szeptember 09. 18:02
    „Mocskos büdös komcsik.”
  • 1. háté 2010. szeptember 08. 22:16
    „Büdös kommunista először piszkoskodik a tollal, majd másokat szid---ahogy megszoktuk ezektől!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betiltották az élőhal-visszaöklendező cirkuszi attrakciót

Kimarad az élőhalnyelő-produkció a Moszkvai Nagycirkusz műsorából a társulat ausztráliai turnéján,… Tovább olvasom