Kisalföld logö

2019. 01. 16. szerda - Gusztáv 1°C | 7°C Még több cikk.

Robotinvázió várható Budapesten

Robotinvázió várható Budapesten
Rendkívül magas lesz hétvégén az egy főre jutó robotok száma Óbudán. Az FLL robotversenye mellett innovációs kiállítás és űrkutatással kapcsolatos előadások várják az ingyenes rendezvény látogatóit.
Január 12-én Budapesten rendezik meg a világ legnépesebb ifjúsági robotversenyének regionális döntőjét, ahol a 9-16 éves versenyzőknek nem csak programozói, és robotépítő tudásukat kell összemérniük, hanem a hatékony csoportmunkára is figyelmet kell fordítaniuk, illetve a kutatási feladat során pedig egy űrrel kapcsolatos valós problémára kell választ találniuk. A 2018/2019-es szezonban az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Európai Űrügynökség (ESA) magyarországi Üzleti Inkubátorháza által is támogatott versenyre rekordszámú versenyző regisztrált, összesen 20 csapat jelezte részvételét a megmérettetésen nagyobbrészt Magyarországról, ám Bulgáriából is érkeznek versenyzők. 

A mindenki számára ingyenesen látogatható rendezvény szombaton reggel 8 órától lesz látogatható az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnázium épületében. A megnyitón többek között Ferencz Orsolya, Űrkutatásért Felelős Miniszteri Biztos, Pálfi Erika, az Oktatásért Felelős Államtitkárság főosztályvezetője, Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós és Tandi Zsuzsanna, az ESA magyarországi Üzleti Inkubátorház vezetője is felszólal majd. 
A helyszínen nem csak a FIRST LEGO League izgalmas robotfutamai lesznek megtekinthetők, hanem a szervezők egy különleges innováció kiállítással is készülnek, amely keretén belül nagyméretű humanoid robotok lesznek kiállítva, a büfében pedig pincérrobot szolgálja majd fel a frissítő falatokat. A látogatók emellett egy egyedi 3D nyomtató kiállítást, egy LEGO kiállítást, valamint diákok által készített műholdat, különleges mikrovezérlő építményeket is megtekinthetnek majd. A színházteremben ezzel párhuzamosan űrkutatással kapcsolatos előadások és játékos vetélkedők várják majd a robotika és az űrkutatás iránt érdeklődő látogatókat. A belépés mindenki számára ingyenes. 

A rendezvényről bővebb információ az FLL Budapesti döntő és innováció kiállítás Facebook eseményénél olvasható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amazon-sorozatban debütál Al Pacino

Amazon-sorozatban debütál Al Pacino
Az Oscar-díjas színész a The Hunt című drámaszériához szerződött, ami egy nácivadász csoportról… Tovább olvasom