Kisalföld logö

2019. 04. 18. csütörtök - Andrea, Ilma Még több cikk.

Orbán: II. János Pál a ˝Ne féljetek!˝ üzenet pápája

Orbán Viktor szerint II. János Pál a "Ne féljetek!" üzenet pápájaként vonul be Közép-Európa és a kereszténység történetébe.
A miniszterelnök a Magyar Televízió Katolikus krónika című műsorának adott nyilatkozatát vasárnap, a néhai II. János Pál pápa boldoggá avatásának napján sugározta a köztelevízió.

A kormányfő, aki a hivatalos magyar kormánydelegáció élén részt vesz a római Szent Péter téri szertartáson, azt mondta, a néhai II. János Pál pápa érkezése elrendelésszerű volt, amit onnan lehet tudni, hogy az az üzenet, amit hozott, a "Ne féljetek!", "ott és akkor" fontos, lényeges, történelemváltoztató erejű volt. Orbán Viktor szerint nem is lehetett volna ennél biztatóbbat mondani a rab nemzetek számára, a vasfüggöny keleti oldalán élő népeknek.

A "Ne féljetek!" egyszerre jelenti azt, hogy ne féljetek az emberi gyarlóság és a megkísértés legnehezebb pillanataiban sem, ne féljetek a politikai elnyomástól sem, ne féljetek önmagatoktól sem, engedjétek magatokhoz Krisztust - mondta a miniszterelnök, aki úgy fogalmazott, II. János Pál a "Ne féljetek!" ige pápájaként vonul be Közép-Európa és a kereszténység történetébe. Azért volt fontos - folytatta -, hogy ezt az üzenetet éppen ő mondja, mert "a félelemről csak olyan ember tud igazán hitelesen beszélni a magunkfajta egyszerű emberek számára, aki tudja, hogy jó okunk van a félelemre, aki átélte azt, aki maga is elszenvedte.

És egy Lengyelországból érkező pápa pontosan tudta, hogy nekünk jó okunk van a félelemre, és mégis arra biztatott bennünket, hogy ezt győzzük le". Orbán Viktor szerint II. János Pál az utóbbi évtizedek egyszerre legszelídebb és legerősebb pápája volt. "Ebben azóta sem talált követőre. Nemcsak a saját posztján vagy hivatásában, hanem a világ vezetésére vagy nemzetek vezetésére vállalkozó emberek körében sem nőtt fel azóta senki, aki a szelídségből fakadó erőt olyan hatékonyan és meggyőzően tudta volna bemutatni és képviselni az emberek között" - emelte ki.

Arra a kérdésre, miért tartja fontosnak, hogy ott legyen a boldoggá avatáson, azt válaszolta: ott volt a temetésen is, ami a bűnbocsánat érzésével azonos erővel hatott rá. "Valami hasonlóra készülök most is. (...) Abban bízom, hogy valamivel jobb emberként jövök vissza, mint ahogy elmegyek erre a boldoggá avatási szertartásra" - zárta szavait a kormányfő.

Olvasóink írták

  • 11. háté 2011. május 01. 20:20
    „ott volt a temetésen is, ami a bűnbocsánat érzésével azonos erővel hatott rá.
    "Valami hasonlóra készülök most is. (...) Abban bízom, hogy valamivel jobb emberként jövök vissza, mint ahogy elmegyek erre a boldoggá avatási szertartásra"

    Bűnbocsánat csak igaz embereknek "jár",
    - mi van cézár, a sábeszdekli után bűnbocsánat? - nem megy! - az a hely keletre van, amit te keresel!”
  • 10. kenderice 2011. május 01. 19:39
    „Én még emlékszem, amikor azt kiabálta a Fidesz a kereszténydemokratáknak hogy" csuhások térdre imára".
    Most meg egymás seggét nyalják, gusztustalan banda. Mondjuk ez az ájtatos szentfazék Semjén sem tudta még húsz éve hogy merre nyílik a templomajtó. Azért megnézném ezeknek az "istenfélőknek" a keresztlevelét,valószínűleg ilyen nincs nekik.”
  • 9. horferist 2011. május 01. 18:38
    „Kb. 1 millió ember volt a Szent Péter téren.
    Az igazi csoda az volt, amikor a Kossuth téren elfért kétszer ennyi.
    Az csoda volt, most láthatta mindenki. Ő is.”
  • 8. horferist 2011. május 01. 18:00
    „Mit keres egy protestáns
    - egy pápa
    - boldoggá avatásán?

    Asszem tudom: szavazatokat.

    Jól emlékszem, hogy a fideszesek gúnyolódtak rajta első magyarországi látogatásáokor?

    Változik a világ!”
  • 7. háté 2011. május 01. 16:40
    „a "Ne féljetek!" - gazemberek ne vegyék pofájukra e mondást,
    Tettetek/ tesztek róla, hogy a biztatás időszerű legyen még ma is a Magyar emberek számára.

    Micsoda hivatalos banda szégyenítette meg II.János Pál boldoggá avatását!”
  • 6. zakarias3 2011. május 01. 16:10
    „5eger!Ez nem melléfogás,hanem a dolgozó nép kizsákmányolása amit ezek művelnek.”
  • 5. eger 2011. május 01. 16:01
    „Hát, " bűnbocsánat érzésére" rendkívül nagy szüksége lenne ennyi melléfogás után, amit sorra elkövet!”
  • 4. zakarias3 2011. május 01. 15:59
    „Nem félünk nagyveziiiiiiiiiiir!!!!!!!!!!!”
  • 3. Lone_wolf.. 2011. május 01. 15:21
    „Lehet hogy tulajdonképpen cé viktort avatták boldoggá nem is szegény janipalit? :)))))))))))))”
  • 2. kóchenger 2011. május 01. 15:11
    „Orbán cápalátogatásra ment.
    92´-ben még így nevezte, most meg ő a főájtatos! Na, ilyen emberek miatt nem járok én templomba!”
  • 1. kenderice 2011. május 01. 13:03
    „Ennek az Orbánnak van bőr a pofáján, hogy ilyeneket mond. Vagy tényleg ennyire hülyének néz minket!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Róma II. János Pált ünnepli

II. János Pál pápára szombat éjszaka a Circus Maximusban tartott virrasztással emlékeztek. Tovább olvasom