Kisalföld logö

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 2°C | 11°C Még több cikk.

Obama díjat ró ki a nagybankokra a rendkívüli segélyek megtérítésére

Barack Obama amerikai elnök díjat fog kiróni több mint húsz nagybankra annak a veszteségnek a megtérítésére, amely a pénzügyi szféra megmentését célzó tavaly előtti rendkívüli segélyprogramban keletkezett.
Obama várhatóan csütörtökön tesz bejelentést arról, hogy a következő tíz év során mintegy 120 milliárd dollárt kíván begyűjteni a bankoktól, ebből akarja kárpótolni az adófizetőket, akik segítettek a pénzintézetek talpra állításában.

A szövetségi kormány által a bankoknak nyújtott 700 milliárdos segélyprogram (TARP) - annak ellenére, hogy a segélyezett bankok jelentős része már visszafizette a kapott összegeket - elemzők szerint körülbelül 100 milliárd dolláros veszteséggel fog zárulni. Az adminisztráció tavaly augusztus óta tervezi, hogy valamilyen formában az utolsó centig megfizetteti a bankokkal a krízis idején nyújtott segélyek költségeit.

A Fehér Házban különösen annak nyomán erősödött meg az erre vonatkozó törekvés, hogy a közvélemény felháborodott: a bankoknál a válsághelyzet után rekord nagyságú jutalmakat fizettek ki, és folytatódnak a kockázatos pénzügyi operációk.

Obamának a bejelentéssel nyilván az is a szándéka, hogy az idei választási évben - amikor a két számjegyű munkanélküliség leszorításával is gondok lesznek - csillapítsa a közvéleménynek a bankok magatartása miatti dühét.

A Fehér Házból kiszivárgott nem hivatalos értesülés szerint a TARP-díj fizetése alól mentesítenék az autóipari vállalatokat, valamint az AIG óriásbiztosítót, jóllehet várhatóan éppen ezek a cégek fogják produkálni a segélyprogram veszteségeinek döntő hányadát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Ferrari január 28-án mutatja be idei F1-es autóját

Január 28-án leplezik le a Forma-1-es Ferrari csapat 2010-es versenyautóját az istálló olaszországi… Tovább olvasom