Kisalföld logö

2019. 02. 21. csütörtök - Eleonóra -1°C | 12°C Még több cikk.

Megszülettek Céline Dion ikrei

Megszülettek Céline Dion ikrei: a világhírű kanadai énekesnő szombaton adott életet két kisfiúnak Floridában.

Az egyik kisfiú 2550, a másik 2380 grammos súllyal jött világra, és mindketten jól vannak. Mivel a kiíráshoz képest egy hónappal korábban érkeztek, néhány napot azért inkubátorban töltenek el.

A szülők még nem döntötték el, hogy milyen nevet adnak a gyerekeknek. A 42 éves énekesnőt már hétfőn befektették orvosai a kórházba, hogy megakadályozzák a koraszülést.

Végül szombaton, helyi idő szerint negyed 12 előtt pár perccel császármetszéssel világra segítették az ikreket.

"Céline, férje, René Angelil és fiúk, René-Charles a hetedik mennyországban érzi magát" - közölte az énekesnő szóvivője a People magazinnak adott nyilatkozatában.

Céline Dion már régóta szeretett volna kistestvért fiának, a most 9 éves René-Charlesnak.

Lombikprogramban vett részt, és csak a hatodik kísérlet sikerült. René-Charles is lombikbébi. Ennek az az oka, hogy Dion férje, René Angelil 11 évvel ezelőtt daganatos betegség miatt kemoterápiás és sugárkezelésen esett át.

A későbbi gyermekáldás érdekében a férj spermáját lefagyasztották a kezelés előtt. Az ötszörös Grammy-díjas Céline Dion a világ egyik legsikeresebb énekesnője, albumok tízmillióit adta el.

2008-ban a nyolc év óta első világkörüli turnéjának bevételei 325 millió dollárt tettek ki.

A sztár 2003-tól 2007 decemberéig tartó fellépéssorozatán a Las Vegas-i Caesar's Palace-ban 385 millió dollárra tett szert.

A tervek szerint 2011 márciusától újabb három éven keresztül lép fel a Caesar's Palace-ban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legtöbb bajunk a hússal, a cipővel meg a nettel van

Az internetes szolgáltatások, a hús, a használt autók, valamint a ruházati cikkek és lábbelik… Tovább olvasom