Kisalföld logö

2019. 04. 22. hétfő - Csilla, Noémi Még több cikk.

Magyar meggyel szépülhetünk a közeljövőben

Bár Európa-szerte egyre nagyobb az ismertsége és elismertsége a magyar nemesítésű meggy- és cseresznyefajtáknak, vannak még rejtett tartalékai a hazai termesztésnek.
Bár Európa-szerte egyre nagyobb az ismertsége és elismertsége a magyar nemesítésű meggy- és cseresznyefajtáknak, vannak még rejtett tartalékai a hazai termesztésnek. Az étkezési célra szánt gyümölcsök mellett igazi áttörést az ipari célú felhasználás hozhat az exportban – hangzott el az érdi Elvira Majorban rendezett Cseresznye- és Meggytanácskozáson, ahol az is kiderült, a tavaszi fagyok okozta károk miatt idén az átlagosnál is gyengébb termés várható a közkedvelt csonthéjas gyümölcsöknél.

A ország legnagyobb szakmai konferenciáján, a cseresznye- és meggytanácskozással egybekötött fajtabemutatón ismét több száz termesztéssel, nemesítéssel foglalkozó szakember vett részt és számolt be tapasztalatairól, valamint kutatási eredményeiről. Nagyon fontos a személyes tapasztalatcsere, hiszen nem mindegy, hogy a nemesítők milyen irányban fejlesztik az egyes fajtákat, illetve hoznak létre újakat.
 
Kasztovszky Zoltán, a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, Gyurica Csaba, főigazgató NAIK, Apostol János, az MKSZN tudományos főmunkatársa a Cseresznye- és Meggytanácskozáson
Fotó: Székelyhidi Balázs

A nemesítés egy hosszadalmas folyamat, nem lehet egyik napról a másikra új fajtákkal megjelenni. 10-15 év kell magához a fejlesztéshez és további 10-15 az eredmények elismertetéséhez. Ekkor kezdődhet csak a piaci bevezetés, vagyis a kutatók munkája csak hosszú évek múlva terem csak valódi gyümölcsöt

– mondta Kasztovszky Zoltán, a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a találkozó társszervezője.

A fogyasztók hagyományosan a nagy szemű, roppanós, édes cseresznyéket szeretik, ahogy az étkezési célra szánt meggyek közül is a hosszabb ideig eltartható, kevésbé fanyar fajták a népszerűek. Az importlehetőségek kiszélesedésével már egészen különleges, sárga cseresznyével is találkozhatnak a boltokban a vásárlók, de ezek megmaradnak kuriózumnak, a hazai termelést és értékesítést nem fogják megváltoztatni.
 
Fotó: Székelyhidi Balázs

A konferencia egyik érdekessége az egyik érdi nemesítésű magyar meggyfajta, a PIPACS 1 volt, amelyik rendkívül magas antioxidás- és melatonin tartalmával - különleges vitamin-összetételével kimagaslik a kozmetikai ipar alapanyagai közül.
A meggyfajta a közeljövő élelmiszer- és szépségiparának sztárja lehet.
A különleges, bőtermő, világos piros húsú meggyfajta ízes, savanyú. A szakemberek jelenleg is fejlesztik azokat a termékeket, amelyekben leginkább hasznosítani tudják a magyar nemesítésű meggy legelőnyösebb tulajdonságait.

(Bővebb információk: www.mkszn.hu)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megérkezett Katy Perry ötödik nagylemeze, a Witness!

Megérkezett Katy Perry ötödik nagylemeze, a Witness!
Június 9-től világszerte elérhetővé válik korunk egyik legnagyobb szupersztárjának, Katy Perrynek… Tovább olvasom