Kisalföld logö

2019. 04. 26. péntek - Ervin Még több cikk.

Látogatóközpont nyílt a Magyar Televízióban

Látogatóközpontot nyitott óbudai gyártóbázisán kedden a Magyar Televízió (MTV), a másfél órás program keretében az érdeklődők az intézmény története mellett a televíziózás hátterével is megismerkedhetnek.

Kert Attila, a látogatóközpont ötletgazdája az első bejárás előtt az MTI-nek azt mondta: az embereket érdekli a televízió, és az MTV nem csupán egy vállalat stúdiókkal, kulisszákkal, modern gyártóbázissal; a televíziózás egy varázslatos világ.

Hangsúlyozta: az is a közszolgálat feladatai közé tartozik, hogy feltárják azt a "kincsestárat", amelyet az elmúlt ötven évben létrehoztak. Ide tartozik az archívum, a díszlet- és jelmeztár is.

A látogatóközpont az MTV Kunigunda útján lévő gyártóbázisának teljes területére kiterjed, az MTV 53 éves múltját másfél órás sétán mutatják be. Az aulában régi kamerák és feliratozók kaptak helyet, de a látogatók betekinthetnek a híradó készítésébe is. Láthatják a híradó szerkesztőségét, a newsroomot, a stúdiókat, sőt egy látogatói stúdióban ki is próbálhatják a híradó vezetését, s az erről készült felvételt DVD-n megkaphatják. Megnyílik a jelmeztár is, amelyben olyan kellékeket, bábfigurákat őriznek, amelyek részei az MTV történelmének.

Kert Attila elmondta azt is: mivel 53 évről van szó, mindent nem tudnak bemutatni, de a lényegesebb eseményeket többféle módon is felidézik. Azokat a történéseket elevenítik fel, amelyekre valószínűleg mindenki emlékszik - tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Éhhalál és kihűlés veszélyeztetett egy lovat

Kihűlés és éhhalál veszélyeztetett egy elgyengült lovat Miskolcon, a több sebből vérző, földön… Tovább olvasom