Kisalföld logö

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 2°C | 10°C Még több cikk.

Interneten megbeszélt kollektív öngyilkosság Japánban

Négy holttestet talált egy autóban a japán rendőrség kedden: a két férfi és két nő feltehetőleg interneten kötött "öngyilkossági megállapodást", és közösen vetettek véget életüknek.

A Mainicsi Simbun napilap internetes változatának közlése szerint a rendőrség az eddigi nyomozások alapján a történteket egy "halálpaktum" eredményének tekinti, amelyben két vagy több ember arról egyezik meg, hogy együtt vet véget önkezűleg életének.

A napilap arról számolt be, hogy a rendőrség hétfőn rábukkant a világhálón egy kollektív öngyilkossági felhívást tartalmazó hirdetésre, amelyben megjelölték annak helyszínét is, és a hatóságoknak így sikerült megtalálniuk a holttesteket rejtő járművet. A négy, 20 és 50 év közötti személy tisztítószerek mérgező keverékét lélegezte be.

A "halálpaktumok" 2005-ben ütötték fel a fejüket Japánban, abban az évben több mint harminc előre megbeszélt kollektív öngyilkossággal összesen 91 ember menekült a halálba. Az utóbbi években hasonló esetek ugyan ritkábban fordultak elő, az öngyilkosságok száma azonban továbbra is magas a kelet-ázsiai országban. 2009-ben mintegy 32 ezer ember vetett véget önkezével életének, jelentős részben munkahelyi problémák miatt.

E hónapban a japán kormány arra sürgette a helyi hatóságokat, hogy nagyobb mértékben biztosítsanak tanácsadást a munkahelyi és anyagi gondokkal küzdők számára, s így csökkentsék a hasonló tragédiák számát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kampányt indít az EU az utasok jogairól

Reklámkampányt indított az Európai Bizottság az Európai Unió országaiban, 23 nyelven, hogy segítse… Tovább olvasom