Kisalföld logö

2019. 05. 20. hétfő - Bernát, Felícia Még több cikk.

Hétéves gyerek vert halálra egy 53 éves férfit

Gereblyével vert halálra egy 53 éves részeg férfit egy hétéves fiú.

A későbbi áldozat ittasan tért be a fiú apjához, aki a barátja volt. Miután ott is alkohollal kínálták, nem tudott hazamenni, és lefeküdt a ház udvarában lévő fészerben.

A gyerek azonban mindenképpen haza akarta küldeni a részeg vendéget, de az nem reagált az ébresztgetésére. Ekkor a fiú megragadta az alvó férfi mellett lévő gereblyét és ütlegelni kezdte vele - adta hírül pénteken a korreszpondent.net internetes ukrán hírportál.

Mint a nyomozás kiderítette, a gyerek egy órán át verte a magatehetetlen embert a kézi szerszámmal és a fészerben talált más eszközökkel az ukrajnai Lemberg (Lviv) megye egyik falujában. Amikor az apja észlelte a történteket, a férfi már halott volt.

Barátjának a tetemét az apa a település határába vitte. A hullát a falubeliek találták meg, akik értesítették a rendőrséget. Az ügyet vizsgáló nyomozók közlése szerint a fiú elvetemült tettét az apa azzal magyarázta, hogy a gyerek nem szereti a részegeket. A gyilkossággal gyanúsított kisfiút pszichológusok vizsgálják.

Olvasóink írták

  • 12. SPS 2009. november 29. 02:02
    „..."Aki eztet elhiszi szamarabb a lónál..."
    A 7 éves gyerekes részre gondoltam...”
  • 11. Esther 2009. november 28. 13:05
    „Szerintem itt abszolut a szülö a hibas. Elöször is, ha reszeg barat ter be hozzam,nem kinalom meg meg egy kis lelekmelegitövel. Kettö: en azert raneznek a gyerekemre a kertbe ha 1oran keresztül kint van es nem jelentkezik.”
  • 10. Bálintos 2009. november 28. 07:42
    „Nem lehet hogy a gyerek fel se fogta hogy mit csinál!?Ő csak fel akarta ébreszteni azt az embert,igaz egyre
    drasztikusabb módon mivel sehogy sem sikerült!
    Az is lehet hogy mindezt az apa követte el!?”
  • 9. sx486 2009. november 28. 07:35
    „Igy jár az, aki nem tudja hogy mikor kell hazamenni .”
  • 8. Jandex 2009. november 28. 05:38
    „Ilyen alapon egész Ukrajnát agyon lehetne verni.:))))))
    A hét éves gyerek verte egy órán át gereblyével,mi?!
    Akkor tényleg egy terminátor!:))))))))
    Szép apuka!!!!!!!!!!!!”
  • 7. Ibrox 2009. november 28. 00:02
    „007ügynök hozzászólásához hasonló mondanivalómat a múltkor(gyermekmegrontás-sal kapcsolatos)hozzászólásomat-----moderálták. Azóta sokkal ..de sokkal durvább dolgok is megjelentek itt.
    Ezt is moderáljátok?!!”
  • 6. gergo008 2009. november 27. 22:44
    „Hát azér mert nem szerti a részegeket nem kell halálra verni! Én se szeretem a részeg embereket, mégse állok neki kiírtani őket a világból! Egyébbkéntis a részeg embereket a legkönyebben úgylehetne kiirtani ha mérget raknánk az alkoholba annak nemtudnak ellenálni, az alapoknál kell megszüntetni a problémákat:D GEGE :D”
  • 5. Túrabakancs 2009. november 27. 22:27
    „Kis helyi terminátor.”
  • 4. hubble 2009. november 27. 21:31
    „Nem túlzás egy kicsit???? Milyen apa az ilyen aki képes a fiára fogni az egészet??? Egy hét éves fiú???
    Nem hihető ...........”
  • 3. Anikó69 2009. november 27. 21:28
    „Furcsa eset az biztos.Én megkérdőjelezném hogy valóban a hét éves fiú csinálta-e,vagy az apa,és a gyerekkel akarja elvitetni a balhét,mivel az kiskorú és megússza a börtönt.”
  • 2. kiscsaj089 2009. november 27. 19:38
    „"Az ügyet vizsgáló nyomozók közlése szerint a fiú elvetemült tettét az apa azzal magyarázta, hogy a gyerek nem szereti a részegeket. A gyilkossággal gyanúsított kisfiút pszichológusok vizsgálják."

    Ennél a gyereknél valami nincs rendben az biztos, ha én 7 éves koromban nem szeretem a részeget, akkor se jut eszembe ilyen :S Szülők a hibásak ez egyértelmű. Nevelés kérdése szerintem.”
  • 1. 007ügynök 2009. november 27. 19:29
    „Korra való tekintet nélkül halálbüntetés az ilyen kis féregre.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A világ legerősebb söre akkorát üt, mint a tequila

A világ legerősebb söre, a Harcászati atompingvin (Tactical Nuclear Penguin) akkorát üthet, mint az… Tovább olvasom