Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Herendi porcellánkiállítás a Kremlben

A Herendi Porcelánmanufaktúra termékeiből és múzeumának néhány féltett kincséből nyílt kiállítás csütörtökön a moszkvai Kremlben, az elnöki hivatalnak helyt adó 14. számú épületben.

Az üvegtárlókban az érdeklődők egy hónapon át összesen 250 darabot csodálhatnak meg, köztük 50 tárgyat a múzeum anyagából. Megismerkedhetnek egyebek között a Sissy császárnénak készült Gödöllő-dekorral, a legismertebb Rothschild és Victoria mintákkal, továbbá néhány kínai dekorral díszített tárggyal.

A manufaktúra megajándékozta a Kremlt egy kétméteres porcelánvázával, amely egyik oldalán a budapesti Parlament épületét, másikon a Feszty-körkép egy részletét ábrázolja. A manufaktúra illetékesei elmondták, ehhez a vázához hasonló áll a budapesti parlamentben, az Európai Unió Bizottságának épületében és a berlini Reichstagban. Lévén egyedi darab, értéke felbecsülhetetlen. Oroszország a manufaktúra jelentős piacai között van, több partner forgalmazza a herendi porcelánt, s noha a forgalom a válság nyomán némileg visszaesett, arra számítanak, hogy a gazdaság fellendülésével újra nő majd.

A herendi porcelán régen ismert és népszerű Oroszországban: a manufaktúra termékeit bemutatták már a XX. század legelején Szentpéterváron egy világkiállításon, és a cég megajándékozta az orosz cárt egy porcelánból készült szamovárral, amelynek mása a mostani kiállításon is látható. Két évvel ezelőtt pedig a manufaktúra a szentpétervári Carszkoje Szelo barokk palotájában mutatta be termékeit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy francia könyvkiadó pert indított a Google ellen

Az egyik legjelentősebb francia könyvkiadó, a Seuil kezdeményezésére az 530 francia kiadót… Tovább olvasom