Kisalföld logö

2019. 04. 20. szombat - Tivadar Még több cikk.

Hamis potencianövelő miatt indult eljárás

Mintegy hatmillió forintot zároltak egy hamis potencianövelő tablettákkal kereskedő számláján a pénzügyi nyomozók, a gyanúsított lakásán több mint 3600 tablettát találtak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vasárnap az MTI-vel.
A potencianövelő készítmény jogtulajdonosának feljelentése és egy lakossági bejelentés alapján kezdték meg a nyomozást a nyomozók - tartalmazza a hatóság közleménye. Mint írták, egy internetes portál hirdetésére maga a jogtulajdonos rendelt a szerből, amit be is vizsgáltatott az Országos Gyógyszerészeti Intézettel. A vizsgálat igazolta a gyanút: a potencianövelőként kínált tabletták hatástalanok. A nyomozás több szálon indult, és valamennyi egy konkrét személyhez vezetett.

Az "egybeesések elég alapot szolgáltattak ahhoz, hogy a nyomozók házkutatást tartsanak a nagykátai lakosnál" - közölte a NAV. Ennek során előkerült 3.634 hamis tabletta, és több mint ezer postai könyvelt küldemény feladóvénye. A papírok három hónap alatt lebonyolított, összesen 12 millió forintos forgalomról tanúskodnak.

A nyomozók a bizonyítékok alapján, a bűncselekmény elkövetéséből származó 5 millió 750 ezer forintot zárolták a gyanúsított számláin. A vagyonelkobzás mellett 3 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat az elkövető - tartalmazza a közlemény.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: II. János Pál a ˝Ne féljetek!˝ üzenet pápája

Orbán Viktor szerint II. János Pál a "Ne féljetek!" üzenet pápájaként vonul be Közép-Európa és a… Tovább olvasom